A csapategység volt a továbbjutás titka

Érdekes helyzeteket teremt, ha valamely világversenyen az ugyanazon a helyszínen szereplő csapatokat ugyanabban a hotelben szállásolják el. A franciák például ijedten rezzentek össze, amikor a szombat esti vacsoránál a mellettük lévő asztalnál helyet foglaló magyarok hatalmas tapssal köszöntötték a születésnapos Pálinger Katalint. Vagy pillanatnyi zavart váltott ki, amikor Valérie Nicolas, a pekingi olimpia után visszavonuló világhírű kapus – aki a francia tévé szakkommentátoraként jött Szkopjébe – „óva intette” az ellenfél csapatkapitányát, az éppen lapunknak nyilatkozó Raphaelle Tervelt, hogy semmit se higygyen el a riport készítésénél készségesen segítő (egyébként Franciaországban dolgozó) Borsos Attilának, a Sport Tv szakértőjének.

A meccs előtt aztán már nem nagyon vigyorgott senki. Elvégre a továbbjutásért harcolt a két rivális. Vérten Orsolya, bár szeretett volna, mégsem léphetett pályára – Balogh doktor már szerdán ezt jövendölte.

A megfázással bajlódó magyar kézilabdázó hölgyek közül csak a leginkább „meghűlt” Balogh Barbara bújt elő az öltözőből, ahová már több mint másfél órával a kezdés előtt beköltözött a magyar csapat. (Az ugyanis továbbra sem könnyen kiszámítható, hogy a dugók és a rossz útviszonyok miatt menynyi ideig is tart az út a szállodától a csarnokig.)

A Marseillaise láthatólag jobban hevíthette a franciákat, mint a magyarokat a mi himnuszunk, mert alaposan bekezdtek. Közben kimaradtak a helyzeteink, s csak nehezen akart igazolódni, hogy jobb az Imre-csapat. (Ezt a véleményt a szünetben Jan Pytlick, a dánokat olimpiai bajnoki címig vezető szövetségi kapitány is megerősítette.) Aztán jött Herr Orsolya, s ahogy beállt, fogott három lövést.

„Nem tudom, mitől, de nagyon nyugodt voltam” – indokolt utólag a meccs legjobbjának választott kapus.

El is kelt a nyugalom, s a kapus érzései átragadhattak a társakra, mert rövid idő alatt a védekezés ismét a helyére került.

„Keménynek kellett lennünk, hát azok voltunk” – érvelt Szűcs Gabriella a hatékonyság mellett, majd azt is bizonyította, hogy a másik kapu előtt sem jön zavarba, s két hatalmas gólt lőtt. Hogy is mondta annak idején a legendás edző, Csík János? „Ha van két jó átlövőd meg egy jó kapusod, nem lehet semmi baj.”

Igaza volt.