Dórát enyhén szólva sem filig rán alkattal ajándékozta meg a sors. Jól megnőttek, megkerülni sem könnyű őket, az isten is centernek teremtette mindkettőt.
Derekasakat is birkóznak a palánk alatt.
Amikor összeütköznek, jobb bele sem gondolni, mi történne, ha véletlenül közéjük szorulnánk...
Ölelik, fogják egymást, olykor úgy összefonódnak a karjaik, hogy félő, lehetetlen lesz kibogozni.
Ám ennyi az egész, nincs egyetlen alattomos csípés vagy ütés sem, és amikor az egyik elesik, a másik mozdul először felsegíteni.
Amikor pedig vége a meccsnek, Graziane elsőként éppen Horti Dórának gratulál, az utolsó ölelés már nem a harcé, hanem az elismerésé.
Okkal jut eszünkbe Vörösmarty Mihály klasszikus sora:
„Ez jó mulatság, férfimunka volt.”
Mármint amennyire ez hölgyekre mondható.
