Csak B-döntő

K. E.K. E.
Vágólapra másolva!
2008.12.07. 23:44
Címkék

Heidum Bernadett 1500 méteren a kilencedik helyen zárt a rövid pályás gyorskorcsolyázók naganói Világkupa-versenyének záró napján. A magyar lány az előfutamban nem szerepelt jól, ám a reményfutamok során kiválóan teljesített (két futamelsőség és egy második hely), így a fináléba jutásért küzdhetett. Ez nem sikerült: Heidum a B-döntőben folytatta, ahol a harmadik helyen végzett, ez jelentette számára összesítésben a kilencedik helyet. A Huszár Erika, Darázs Rózsa, Heidum Bernadett, Keszler Andrea összeállítású váltó a Bdöntőben várhatta a folytatást, ott azonban a magyar kvartettet diszkvalifikálták a versenybírók, így a csapat végül a nyolcadik helyen végzett. Darázs Péter 500 méteren a 11., Galambos Gábor 1500 méteren a 12. helyen végzett. Galambos a középdöntőből beverekedte magát a B-döntőbe, melyben végül minimális különbséggel a negyedik helyen végzett.

Legfrissebb hírek

Szerdai sportműsor: lejátsszák az első mérkőzéseket a téli olimpián

Birkózás
2 órája

A kapus, akit szerettek az emberek – Kő András publicisztikája

Magyar válogatott
2 órája

Hajrá, előrébb! – Malonyai Péter jegyzete

Vízilabda
2 órája

Eb-döntőben a női pólósok!; Gruber Zsombor: Varga Barnabás örököse akarok lenni

E-újság
2 órája

Az utolsó kosárral kapott ki a Real Athénban, a Maccabi dudaszós dobással verte meg a Partizant

Kosárlabda
3 órája

Az Arsenal másodszor is legyőzte a Chelsea-t, hat év után döntőzhet újra

Angol labdarúgás
3 órája

Negyeddöntős a Marseille és a Reims a Francia Kupában

Francia labdarúgás
3 órája

Elmaradt az újabb Albacete-bravúr, a Barcelona jutott a Király-kupa elődöntőjébe

Spanyol labdarúgás
3 órája
Ezek is érdekelhetik