Nem a magyarok napja volt

KORMANIK ZSOLTKORMANIK ZSOLT
2008.12.07. 23:44
Címkék

Rossz napjuk volt vasárnap a holland élvonal magyar légiósainak: Babos Gábor csapata, a NEC elveszítette hazai bajnoki veretlenségét, míg a Fehér Csabát foglalkoztató NAC egymás után másodszor szenvedett 4–0s vereséget – ráadásul ezúttal saját pályáján, a legutóbbi hét bajnokiját elveszítő Den Haagtól.

„Hat-hét stabil kezdőjátékosunk hiányzott, elsősorban ennek következménye, hogy úgymond segítő kezet nyújtottunk rossz passzban lévő ellenfelünknek – mondta lapunknak Fehér Csaba, aki combhajlítóizom-húzódása miatt szintén nem játszhatott. – Tragédia mindazonáltal nem történt, edzőnk például két nap szabadságot adott azoknak, akik a mostani kezdőt alkották, hogy feldolgozzák a vereséget… Szükség is lesz rá, hiszen pénteken az Ajaxnál vendégeskedünk. A pontszámok alapján rangadó következik, remélem, a pályán is annak tűnik majd, és ezért én is tehetek egy s mást.”

Babos Gábor együttese a szerdai, moszkvai UEFA-kupamérkőzést a hajrában fordította meg – most az Utrecht elleni végjátékban a szenvedő fél volt.

„Valószínűleg a hosszú utazás miatti fáradtság is belejátszott a vereségbe, de alapvetően az döntött, hogy az Utrecht rámenősebb volt a második félidőben. Kínos a vereség, mert néhány közvetlen vetélytársunk kikapott, amit kihasználhattunk volna, de most már mindegy. Hét közben nem lesz meccsünk, úgyhogy feltöltődhetünk az év utolsó feladataira” – értékelt a NEC magyar kapusa, aki az első félidőben két védéssel versenyben tartotta csapatát, a hajrában azonban egy megpattanó lövéssel és egy szólóval szemben tehetetlennek bizonyult.

Legfrissebb hírek

Európai kézilabdaligák: Ogonovszky Eszter csapata döntős a spanyol élvonalban

Kézilabda
3 órája

Vasárnapi sportműsor: kezdődik a Roland Garros, Európa-kupa-döntőt játszik a Tatabánya

Minden más foci
3 órája

Darts: Van Gerwen a gyenge kezdés után döntő legben jutott tovább

Egyéb egyéni
3 órája

La Liga: kiesett a Mallorca és a Girona

Spanyol labdarúgás
4 órája

Fontos német győzelem a magyar csoportban a hoki vb-n, bajban a svédek

Jégkorong
4 órája

A Mercedes újra kibérelte az első sort: Russell a végén lopta el a show-t

F1
4 órája

Dani Carvajal gólpasszal búcsúzott, a Real Madrid hatgólos meccsen nyert az évadzárón

Spanyol labdarúgás
4 órája

Lewandowski betalált, de az utolsó meccsén kikapott a Barcelona

Spanyol labdarúgás
4 órája
Ezek is érdekelhetik