Nézőt szidni szigorúan tilos!

BORBOLA BENCEBORBOLA BENCE
Vágólapra másolva!
2008.12.07. 23:44
Címkék

Hercegfalvi Zoltán idegei nem bírták... A kispesti támadó a szombati, REAC ellen 1–0-ra elveszített Ligakupa-mérkőzés 78. percében lecserélése közben visszaszólt a lelátóról őt szidalmazó szurkolóknak, így még mielőtt önszántából elhagyhatta volna a játékteret, Németh Ádám játékvezető piros lappal mutatott neki irányt az öltöző felé.

Furcsa kiállítás volt, annyi szent, pláne, hogy Hercegfalvi Zoltán ezzel nemcsak saját magával, hanem az oldalvonal mellett a beállásra váró Diegóval is kibabrált, a Honvéd brazil légiósa csalódottan huppanhatott vissza a kispadra.

Nem vitás, Hercegfalvi Zoltánnál nagyon felmehetett a pumpa, és habár szerettük volna megkérdezni az esetről, a klub álláspontja szerint a csatár egyelőre nem nyilatkozhat. Ahogy a piros-fehér-feketék kommunikációs igazgatójától, Szabados Gábortól megtudtuk, George F. Hemingway a napokban az Egyesült Államokban tartózkodik, amíg ő nem érkezik haza, és nem tisztázza az esetet a játékossal, addig Hercegfalvi Zoltán nem szólalhat meg rákospalotai kiállításáról.

Akkor nézzük másik szemszögből, mi is történt pontosan a REAC-pálya szélénél. A találkozó egyes számú partjelzője, Nagy Imre Attila elárulta: súlyos sportszerűtlenség miatt állították ki a kispesti csatárt.

„Hercegfalvi Zoltán éppen ballagott le a pályáról, amikor viszszaszólt a lelátóról őt sértegető szurkolóknak – mondta a játékvezető. – A kispesti játékos nyomdafestéket nem tűrően reagált a drukkerek gúnyolódására, és mivel a szabály úgy szól, hogy egy csere akkor tekinthető befejezettnek, ha a játékos már elhagyta a játékteret, jeleztem Németh Ádám kollégámnak az esetet. Hercegfalvi Zoltánt súlyosan sportszerűtlen magatartás miatt állították ki.”

Bizony, nemcsak az ellenfelet, a szurkolókat sem szabad szidalmazni. Egy aktuális görögországi példával élve: ha egy drukker rohan be a pályára, akkor az ő szándékos buktatásáért ugyanúgy piros lap jár, mint az ellenfél megrúgásáért.

Hercegfalvi Zoltánnak nem ez volt az első összezördülése a saját szurkolóival: két évvel ezelőtt, 2006. augusztus 20-án Monoron hasonló módon hagyta el a pályát, annyi különbséggel, hogy akkor sem lecserélni, sem kiállítani nem akarták. Azon a nyári napon a Magyar Kupa 3. fordulójában a kispesti csatár ötgólos vezetésnél elégelte meg, hogy a korlát mellett álldogáló drukkerek folyamatosan beszólnak neki, ezért fogta magát, és mindenféle jelzés és engedély nélkül az öltözőbe vonult.

A szankció nem maradt el, George F. Hemingway akkor pénzbüntetésre ítélte a játékost. Kérdés, most mi következik…

Legfrissebb hírek

FC Barcelona: Lionel Messi szeretne elbúcsúzni a Camp Nou szurkolóitól

Spanyol labdarúgás
22 perce

Sportlövő-vb: Major és Fábián is hajszállal maradt le a női légpisztoly döntőjéről

Egyéb egyéni
26 perce

Éremért harcolnának a körmendi kosarasok

Kosárlabda
37 perce

Új szerződést írt alá az Aston Villa angol válogatott támadója

Angol labdarúgás
39 perce

Jégkorong: Majoross Gergely szerint olyan intenzitás kell, amelyet az A-csoportos szint megkövetel

Jégkorong
45 perce

Kong a vészharang a Real Madridnál, Xabi Alonso elveszíthette az öltözőt – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
51 perce

Vb-selejtező: kihagyja a budapesti találkozót az írek csatára

Foci vb 2026
1 órája

Már nem Boér Gábor a Videoton vezetőedzője – hivatalos

Labdarúgó NB II
1 órája
Ezek is érdekelhetik