A fáradtság teljesen normális

A Salzburg elleni 0–5 után alig egy napot tölt itthon az Alba Volán, máris indul az EBELtabellán három ponttal mögötte álló Ljubljanához. Hullafáradtan, ami alól Ocskay Gábor sem kivétel. Sőt.

Ugye nem én ébresztettem? Álmos a hangja.

Á, dehogy. Ez a fáradt hangszín már-már átlagos. Hétfő hajnalban értünk haza Salzburgból, de kedd reggel már irány Ljubljana.

Emlékeztetett vasárnap Salzburgban bármi is arra a csatára, amit néhány hete vívtak Fehérváron?

Abszolút semmi, és ez így volt jó. Viszont nem vagyok meggyőződve arról, hogy a külső szemlélő átlátja a helyzetet, amiben vagyunk. A szezon elején minden jó volt, aztán jött az olimpiai selejtező, ami minket, válogatottakat még jobban leterhelt, és azokat a légiósokat, akik ekkor tehermentesíthettek volna bennünket, eltiltották. Tizenkét és tizenhat mérkőzésre. Hiába jó minden meccsünk, kellene a kis plusz, hogy mondjuk a közvetlen rivális Innsbruck ellen ne hoszszabbításban, hanem már a rendes játékidőben nyerjünk.

Nagy Gergő elment a világbajnokságra készülő juniorválogatotthoz, azaz még egy emberrel kevesebben vannak.

Az a helyzet, mint tavaly: a keretben van tizenkét magyar és öt húsz éven aluli, míg az Innsbruckban mondjuk több ezer NHL-meccsel bír a légióshad. Erőn felül teljesítünk. Van, hogy nem sikerül a győzelem, de az a szerencsénk, hogy a szurkolók rendületlenül mellettünk állnak. Meg az, hogy itthon azért nyeregetünk, ráadásul rangos csapatok ellen.

Ebben az iszonyatos rohanásban akad pillanat, amikor el tud gondolkodni azon, hogy Európa nívós bajnokságában játszanak, és milyen szenzációs éve volt a magyar hokinak?

Nehéz bármire is gondolni, de minden sikerélmény segít. Hogy nyerünk az Innsbruck, a Klagenfurt ellen – amely ott lesz az élbolyban a végén –, vagy pontot szerzünk Bécsben, Linzben; ezek az eredmények önmagukért beszélnek.

Szóba sem hozom, hogy az ünnepekkor is folyamatos játék lesz…

Pedig akartam mondani. Az Albacomp egyik légiósa szörnyülködve mesélte, hogy Csehországba készülnek hatórás buszúttal. Mire mondtam neki, hogy mi ezt megcsináljuk hetente kétszer, oda-vissza. A poén az, hogy huszonötödikén délelőtt már indulunk Innsbruckba, mert pont úgy esik, hogy huszonhatodikán a legmesszebb játszunk, azaz egymást ajándékozgatjuk majd a buszon. A családjaink is gyakorlatilag azt várják, érjen véget a pályafutásunk, hogy lehessen rendesen karácsonyozni.

Ocskay Gáborral, Palkovics Krisztiánnal és Szuper Leventével szerdán a rajongók is találkozhatnak, hiszen a válogatott sikertörténetét feldolgozó Jégkorszak című kiadvány dedikálóestjén (17 óra) ott lesznek a Nyugati téri Alexandra Könyvesház pódiumán.