A Poolé lett az első hely

2008.12.09. 23:25
Címkék

Erős túlzással állíthatnánk, hogy végig kiélezett, izgalmakkal teli mérkőzés volt a PSV–Liverpool összecsapás. A hazaiak számára az UEFA-kupába jutás volt a tét, míg a tartalékos Pool a csoportelsőségért hajtott. Az eseménytelen első negyedóra után Simons tesztelte Cavalierit, de a második számú kapusnak számító brazil kiütötte a középpályás távoli lövését. A folytatásban aztán komikus góllal szerzett vezetést a holland klub, Dzsudzsák Balázs jobb oldali szögleténél a labda Marcellisről Lazovicshoz pattant, aki néhány méterről nem hibázott. Rafa Benítez együttese még a fordulás előtt egyenlített, Lucas Leiva jobb oldali beívelését Babel fejelte a hálóba, ez volt a Liverpool háromszázadik BEK-/BL-gólja.

A nézők a második félidőben sem rágták tövig a körmüket. Bár a vendégek játszottak fölényben, mégis a PSV előtt adódott gólszerzési lehetőség, Jamie Carragher Otman Bakkalhoz fejelt egy beadást, de a vetődő Cavalieri biztosan fogta a hazai játékos lövését, majd Albert Riera 25 méteres bombagóljával már a „vörösöknél” volt az előny, akik győzelmükkel a csoport élén végeztek.

Legfrissebb hírek

Ezt értette Elver családi ok alatt a győri távozásának indoklásában

Kézilabda
3 perce

A balatoni régióban már 1200 km a kitáblázott kerékpáros túraútvonalak hossza

Csupasport
11 perce

Már nem Supka Attila a Kisvárda vezetőedzője – hivatalos

Labdarúgó NB I
14 perce

Két világcsúcs a súlyemelő vb záró napján

Egyéb egyéni
21 perce

Baráth Botond: Szülők is verekedtek a Fradi elleni meccsen

Labdarúgó NB I
48 perce

Öt fordulóval a vége előtt 14 pontos hátrányban volt, mégis megnyerte a kínai bajnokságot a Talien Jingpo

Minden más foci
54 perce

A dunaszerdahelyi szív döntött a Kassa ellen

Minden más foci
55 perce

MLS: Lionel Messi ismét történelmet írt

Minden más foci
1 órája