A rossz hangolásban hisznek a ciprusiak

2008.12.09. 23:25
Címkék
Bár senki sem számított rá, a Panathinaikosz és az Anorthoszisz ki-ki mérkőzést vívhat a továbbjutásért a BL-ben. Aki megnyeri az athéni mérkőzést, nyolcaddöntős, döntetlennél a görög gárda örülhet.

Ha hiszünk a sorsszerűségben, a kapujában Nagy Zoltánnak felálló Anorthoszisz Famagusta jut be a legjobb 16 közé az Internazionale társaságában a B-csoportból. A ciprusi együttes eddig még csak gólt sem szerzett idegenben a BL-ben, most viszont – a győzelem kényszere miatt – ez kötelező a számára. A sziget babonás része arra épít, hogy eddig az Anorthoszisz egyszer sem hangolt vereséggel az elitligára, most viszont az APOEL Nicosia elleni 1–0-s meccsvesztést követően vághat neki az athéni kalandnak – arrafelé pedig azt mondják: ha már egy jó sorozat megszakadt, miért ne érhetne véget egy rossz is?! A magunk részéről azért nem lennénk ennyire optimisták, már csak a Panathinaikosz játék-, illetve a mögötte álló közönség hangereje miatt sem. Az athéniak három meccs óta veretlenek a BL-ben, két idegenbeli (Brémában és Milánóban!) sikerrel vághatnak neki annak az ütközetnek, amelyen már az egy pont is nyolcaddöntőt ér nekik. Henk ten Cate, a Panathinaikosz vezetőedzője – sorsdöntő mérkőzés ide vagy oda – nem tartalékolt a hét végi, Xanthi elleni bajnokin, és a 2–1-es sikert a legerősebb csapatával érte el.

Legfrissebb hírek

Két világcsúcs a súlyemelő vb záró napján

Egyéb egyéni
3 perce

Baráth Botond: Szülők is verekedtek a Fradi elleni meccsen

Labdarúgó NB I
30 perce

Öt fordulóval a vége előtt 14 pontos hátrányban volt, mégis megnyerte a kínai bajnokságot a Dalian Jingbo

Minden más foci
36 perce

A dunaszerdahelyi szív döntött a Kassa ellen

Minden más foci
36 perce

MLS: Lionel Messi ismét történelmet írt

Minden más foci
1 órája

Varga Barnabás: A vereség ellenére a Real Madrid elleni meccs önbizalmat adhat nekünk

Légiósok
1 órája

A Bill Clinton-csarnokban folytatja az Eb-selejtezőt a férfi kéziválogatott

Kézilabda
1 órája

Willi Orbán: Büszke vagyok erre a mérföldkőre

Német labdarúgás
1 órája