A titokzatos szurkolói rigmus
Megviselhette volna a klubvál tás, ám Hajnal Tamás jól jött ki a nyári átigazolásból: amellett, hogy az NSO-n voksolók 64 százaléka őt tartja a 2008-as év legjobb légiósának, már akkor megtisztelve érezhette magát, amikor dortmundi futballistaként barátsággal fogadták Karlsruhéban. A szurkolói szimpátia persze érthető: a válogatott irányítója a tavasszal húzóembere volt a KSC-nek, az őszi idényben viszont már a Borussia egyik legjobbjaként szerepelt korábbi csapata ellen. De hogyan élte meg a klubcserét a labdarúgó?
„Nagy lépés volt a nyári váltás, ugyanakkor újból a nulláról kellett indulnom – emlékezett vissza a dortmundi kezdetekre Hajnal Tamás. – Az első napok ilyenkor kulcsfontosságúak: alkalmazkodni kell, beilleszkedni az új közösségbe, de nem szabad a háttérbe szorulni, a játékosnak a pályán és azon kívül is fel kell hívnia magára a figyelmet. Én próbáltam az idősebb, tapasztaltabb labdarúgókkal minél gyorsabban jó viszonyt kialakítani, amire a későbbiekben bátran támaszkodhattam.”
Hajnal Tamásnak nem kellett sok idő, hogy fókuszba kerüljön: első tétmeccsén, a Bayern München elleni Szuperkupa-döntőn gólt lőtt – ötvenezer dortmundi fanatikus előtt…
„Már Karlsruhe-futballistaként tudtam, hogy Dortmundba kerülök, ezért a Borussia elleni idegenbeli meccsen is figyeltem, s próbáltam elraktározni, mi várhat rám a BVB labdarúgójaként. Ám állítom, nem lehet szavakba önteni, ami bennünket fogad a mérkőzéseken. A Bayern vendégjátékánál már a körítés is varázslatos volt, emlékszem, álltam a játékoskijáróban, fölnéztem a lelátókra, s ugyan előbb megilletődtem, aztán már doppingolt a közönség.”
Az a publikum, amely minden győztes meccs után leülteti a játékosokat a B-közép elé, s aztán hirtelen…
„...Humba, Humba!” – rigmusba kezd, és együtt ugrál játékos, szurkoló. Úgy tudom, a Mainz-drukkerek kezdték el ezt a fajta ünneplést, de Dortmundban tényleg félelmetes, amikor a zsúfolt szektor ugrál. Azt viszont bevallom, még most sem tudom pontosan, mit énekel a tábor. Talán ha sorban nyerjük a meccseket, akkor rájövök. De sajnos felemás az őszi teljesítményünk, több nyerhető bajnokin döntetlenre végeztük. Ami a saját produkciómat illeti: eleinte kicsit hiányérzetem volt, nem játszottam annyira kötetlen szerepkörben, és úgy ítéltem meg, nem tudom magamból kihozni a maximumot. Amióta viszont a támadósor mögött futballozom, maradéktalanul elégedett vagyok, szerintem fejlődtem az elmúlt hónapokban, számít rám az edző, akinek az öltözőben tanúsított magatartása, szigorú taktikai kívánalmai az én teljesítményemet is segítették.”
Kérdés, a BVB-ben hétről hétre remekül teljesítő Hajnal Tamás miért nem képes minden válogatott meccsen húzóember lenni? Miért nem a Dortmundban látható, önbizalomtól duzzadó irányítót látja viszont a magyar szurkoló?
„Elismerem, hogy a statisztikai adatokat tekintve elmarad a válogatott a klubcsapatom eredményességéhez képest, de játékban nem gondolom, hogy kevesebbet mutatnék, sőt a nemzeti csapatban a futballista még egy sebességgel feljebb kapcsol, mindent kiprésel magából. Az Erwin Koeman irányította gárda azért tart előbbre a korábbiaknál, mert a kapitány filozófiáját elfogadja a társaság, ráadásul ebben a csapatban már olyanok szerepelnek, akik a klubjukban is meghatározóak, hétről hétre pályán vannak. Erwin Koeman kimondja, mit vár tőlünk, bárki is az ellenfél, azt kéri, ne mi alkalmazkodjunk a riválishoz, hanem magabiztosan tartsuk a labdát, játsszuk, amit tudunk. Hogy mire leszünk képesek a sorozatban? Minden lehetséges, ha sikerülne hoznunk a következő két meccset, jó helyzetből várnánk a hajrát. A nagycsapatok ellen úgy készülhetnénk, hogy az ellenfeleknek van vesztenivalójuk.”
