A zagyvarékasi vagány

VAJDA GYÖRGYVAJDA GYÖRGY
2008.12.09. 23:25
Címkék
Tóth Bence ugyan csak 19 éves, mégis ő a Ferencváros legnépszerűbb labdarúgója. Egy évvel ezelőtt a felnőttkeret közelébe sem került, mára meghatározó játékosa az NB II Keleti csoportját vezető együttesnek, s osztályzataink alapján ő lett az ősz legjobbja. Tóth Bence mélyről indult, de minden adottsága megvan ahhoz, hogy magasra jusson.

Röpke fél év alatt nagyot fordult a világ Tóth Bencével, a Ferencváros középpályásával. Nyáron került a felnőttcsapat keretébe, s lapunk osztályzatai alapján rögvest a legjobbnak bizonyult az NB II Keleti csoportjában. Tóth Bencét sokan a Ferencváros saját nevelésű futballistájának tartják, hivatkozva arra, hogy egész fiatalon került az Üllői útra. Kevesen tudják, hogy a játékos-pályafutása a Szolnokhoz közeli Zagyvarékason kezdődött. Első edzője édesapja volt a zagyvarékasi Góliát FC-ben. Aztán a Goldball FC-hez került, ám mivel nehezen viselte a szülők hiányát, hamarosan visszatért Szolnokra. Itt figyelt fel rá a Ferencváros, a menedzserek a fővárosba csábították, de hiába. Bár a futballista örömmel jött volna, a szolnokiak nem engedték – legalábbis fél évig. Négy esztendeje aztán elérkezett a régen várt pillanat, zöld-fehér szerelésbe bújhatott.

Akik rendszeresen jártak a Fradi ifjúsági mérkőzéseire, állítják, már akkor kitűnt tehetségével, munkabírásával, cselezőkészségével, góljaival. Nem csoda, hiszen ifistaként nemcsak saját korosztályában állta meg a helyét, hanem az eggyel idősebbek között is. Tagja volt a Sisa Tibor irányította U19-es csapatnak, ám miközben válogatott társai már mind a felnőttek között bizonyíthattak, rá senki sem figyelt a Ferencvárosban. Tavaly télen aztán felcsillant előtte a remény, szóba került a felnőttkeretnél, de ennél több nem történt. Bobby Davison vezetőedző első ténykedéseként a nagycsapathoz hívta Tóth Bencét, aki májusban be is mutatkozott a Tököl ellen.

Így kezdődött ferencvárosi karrierje.

„Minden olyan meseszerű – mondta boldogan Tóth Bence. – Egy éve elkeseredésemben majdnem elbúcsúztam a Fraditól, most meg a szurkolók és a szaklap szerint is én voltam a csapat legjobbja. Boldogító érzés, egy csapásra minden megváltozott körülöttem. Sokan azt mondják, elszállt velem a ló. Pedig csak egy zagyvarékasi vagány vagyok, aki mára felnőtt, s kikerült a családi fészekből. Megszoktam Budapestet, befogadott a csapat, a nagy öregek, Lipcsei Péter és Ferenczi István rengeteget zrikálnak, de tudom, csak azt cukkolják, akit szeretnek.”

Tóth Bencére természetesen büszke a família. A Tököl elleni első meccsén szülei ott ültek a lelátón, és bizony megkönynyezték fiuk pályára lépését. A középpályás tudja, óriási lehetőség előtt áll azzal, hogy angol tulajdonosa, angol edzője van a Ferencvárosnak. Ám egyelőre nem vágyik külföldre.

„A nyáron számomra ismeretlen minőségű és mennyiségű munkát végeztünk – folytatta Tóth Bence – S tudom, januárban sem lesz könnyebb. De így van ez rendjén, hiszen az erő önbizalmat ad, amely kihat az eredményességre. Előbb szeretnék bizonyítani a tavasszal, aztán az élvonalban, s majd ráérek utána a hogyan továbbról gondolkodni.”

Tóth Bence azon labdarúgók közé tartozik, akik távolról is gyakorta eredményesek. Noha nem tartozik a nagy lövők közé, sokat gyakorolja a szabadrúgásokat és a távoli lövéseket, ennek tulajdonítja tizenhatoson kívülről szerzett góljait.

„Mostanság kevesebb idő jut a lövések gyakorlására, érzem is a hiányát, így aztán a szünetben különórákat veszek, unalomig rúgom majd a labdát. A futballban mindig a legegyszerűbb dolgok gyakorlása a legfontosabb. Én ehhez tartom magam.”

A Nyugati csoport játékosranglistáját pénteki számunkban közöljük.

Legfrissebb hírek

Niké Liga: kiharcolta a bennmaradást a Komárom

Minden más foci
6 perce

Vívás: Battai Sugár bronzérmes a női kardozók limai világkupaversenyén

Egyéb egyéni
29 perce

Rokkó kétszer is bevágta a románoknak!

Magyar válogatott
32 perce

Harry Kane triplázott, hat év után újra kupagyőztes a Bayern München

Német labdarúgás
49 perce

F1, Kanadai Nagydíj, időmérő

F1
1 órája

Vízilabda: Mészáros hatot vágott, az OSC fordított és nyert az Eger ellen

Vízilabda
1 órája

Férfi kosárlabda NB I: egyenlített az Atomerőmű a bronzcsatában, kiesett a ZTE

Kosárlabda
1 órája

Majoross Gergely: A második harmad nem tetszett, fejben sem, ahogy kezeltük a problémáinkat

Jégkorong
1 órája
Ezek is érdekelhetik