Belőtte a legfontosabb ördögi gólját

2008.12.09. 23:25
Címkék

Nemanja Vidics 2006 januá ri érkezése óta a nyolcadik gólját szerezte tétmérkőzésen a Manchester United mezében, csapata a 91. percben elért találatával verte meg 1–0ra a Sunderlandet.

A legemlékezetesebb gólja volt?

Inkább azt mondom, hogy a legfontosabb. A tavalyi, Everton elleni gólom nekem emlékezetesebb volt, a mostanit meg az teszi különlegessé, hogy ballal szereztem. Ráadásul a legvégén.

Minek köszönhető a győzelmük?

Hogy csak a három pont lebegett a szemünk előtt, és sohasem adtuk fel. A szezon mostani szakaszában az a fontos, hogy nyerjünk, és lépegessünk előrébb. Jól játszani még ráérünk, most hármasával kell gyűjtenünk a pontokat.

Mennyire volt nehéz úgy játszani, hogy délután a nagy riválisok nyertek?

Tett ránk egy kis extra nyomást. Követnünk kellett őket, nem akartuk elveszíteni a csatlakozást. Nem játszottunk olyan jól, mint mondjuk a Manchester City ellen, de ugyanúgy három ponttal lettünk gazdagabbak. Talán nem dolgoztunk ki annyi tiszta helyzetet, mint a derbin, de folyamatosan a Sunderland térfelén táboroztunk.

Mennyire nehéz ennyire defenzív csapatok ellen futballozni?

Eléggé. Ha nem jönnek be a távoli lövések vagy nem pontosak a beívelések, akkor sokszor csak olyan szerencsével lehet nyerni, ahogyan azt mi tettük. Mentünk előre becsülettel, de a gólt csak lepattanó labdából tudtuk megszerezni, nem pedig tudatosan kidolgozott akcióból. Majd a tavasszal már azok a gólok is jönnek.

Forrás: www.manunited.com

Legfrissebb hírek

Két világcsúcs a súlyemelő vb záró napján

Egyéb egyéni
3 perce

Baráth Botond: Szülők is verekedtek a Fradi elleni meccsen

Labdarúgó NB I
30 perce

Öt fordulóval a vége előtt 14 pontos hátrányban volt, mégis megnyerte a kínai bajnokságot a Dalian Jingbo

Minden más foci
36 perce

A dunaszerdahelyi szív döntött a Kassa ellen

Minden más foci
36 perce

MLS: Lionel Messi ismét történelmet írt

Minden más foci
1 órája

Varga Barnabás: A vereség ellenére a Real Madrid elleni meccs önbizalmat adhat nekünk

Légiósok
1 órája

A Bill Clinton-csarnokban folytatja az Eb-selejtezőt a férfi kéziválogatott

Kézilabda
1 órája

Willi Orbán: Büszke vagyok erre a mérföldkőre

Német labdarúgás
1 órája