Dragoljub Bekvalac aláírt

2008.12.09. 23:25
Címkék

Szerdán nemcsak a játékosok izgulhatnak, hanem egy tréner is új munkahelyre érkezik.

Bizonyos mértékig érthető, hogy Győrben sokáig titkolóztak az edzőkérdésről: a klub elöljárói szerették volna elkerülni, hogy megnevezzék választottjukat, nehogy az illető még a szerződés aláírása előtt esetleg egy számára vonzóbb felkérésre mondjon igent. De ahogy már jeleztük, a szerb Dragoljub Bekvalac lett a befutó, annak ellenére, hogy az 56 esztendős szakember korábban kijelentette, számára a bolgár szövetségi kapitányi poszt elsőbbséget élvez. Azt persze senki sem gondolhatta komolyan, hogy az ETO vezetői a hivatalos szerdai bejelentés előtt egy nappal még bizonytalanságban lettek volna, és mondjuk a szóba jöhető edzők menedzsereivel tárgyaltak. Nem, hiszen Dragoljub Bekvalac már kedden Budapesten tartózkodott, és több olyan kazettát tanulmányozott, amelyeken a csapat őszi mérkőzéseinek felvételei voltak, ráadásul szerződésének részleteit is pontosította. Késő este egy budapesti étteremben már alá is írta a megállapodást a szakvezető, amelynek értelmében két és fél évig irányíthatja a Győrt. Természetesen a szakembernek is van beleszólása abba, mely játékosoktól köszönnek el szerdán.

Érdekességképpen megjegyezzük, a Bolgár Labdarúgószövetségben nem is tudtak arról, hogy Dragoljub Bekvalac lett volna a befutó a betöltetlen szövetségi kapitányi posztra. Boriszlav Konsztantinov, a szövetség sajtófőnöke kedden délután kérdésünkre elárulta: a szerb edző ugyan beadta pályázatát a szövetségi kapitányi pozícióra, ám az elnökség tagjai még nem döntöttek e kérdésben. Most már persze hiába is voksolnának, a szakvezető a biztosat választotta a bizonytalan helyett, és Győrbe költözött.

Legfrissebb hírek

A balatoni régióban már 1200 km a kitáblázott kerékpáros túraútvonalak hossza

Csupasport
3 perce

Már nem Supka Attila a Kisvárda vezetőedzője – hivatalos

Labdarúgó NB I
6 perce

Két világcsúcs a súlyemelő vb záró napján

Egyéb egyéni
13 perce

Baráth Botond: Szülők is verekedtek a Fradi elleni meccsen

Labdarúgó NB I
40 perce

Öt fordulóval a vége előtt 14 pontos hátrányban volt, mégis megnyerte a kínai bajnokságot a Dalian Jingpo

Minden más foci
46 perce

A dunaszerdahelyi szív döntött a Kassa ellen

Minden más foci
46 perce

MLS: Lionel Messi ismét történelmet írt

Minden más foci
1 órája

Varga Barnabás: A vereség ellenére a Real Madrid elleni meccs önbizalmat adhat nekünk

Légiósok
1 órája