MEGMONDOM A MAGAMÉT...

2008.12.09. 23:25
Címkék
A Nemzeti Sport internetes oldalán a szurkolók negyvenhárom százaléka vélekedett úgy, hogy 2008-ban Juhász Roland nyújtotta a legjobb teljesítményt a válogatottban. Való igaz, a védő majdnem mindegyik mérkőzésen jól futballozott, mi több, az általa vezényelt hátsó alakzat az ősszel a négy világbajnoki selejtező közül hármon nem kapott gólt. A futballista játékát látva azonnal szembetűnik, hogy nem az a tipikus sarabolós, „ütős” bekk, és mert pályafutását csatárként kezdte, nem okoz neki gondot, ha a támadást kell segítenie, mi több, rendre gólerős az ellenfél kapuja előtt. Az ő esetében is igaz a mondás, mely szerint rablóból lesz a legjobb pandúr?

Szerintem is kiemelkedően teljesített Juhász Roland ebben az esztendőben, azonban ne feledjük: a Dárdai Pál irányította hatékony középpályás védekezés nélkül szinte bizonyosan nem dicsérhetnénk őt. Az Anderlecht légiósa mostanra egyértelműen a válogatott vezére lett, ráadásul róla igazán elmondható, hogy csapatember, és nem egyéni sportolónak gondolja magát. Emlékszem arra az időszakra, amikor az MTK-ban támadóként futballozott, így tudom, mit beszélek, amikor azt állítom, ha nem vált posztot, akkor is válogatott labdarúgó lett volna belőle. Egervári Sándor azonban akkor kényszerből védőt faragott belőle, ő pedig jó profi módjára nem hőzöngött, hanem megragadta a lehetőséget. Amikor annak idején Csank János Vácon a szervező szerepköréből a védelem tengelyébe rakott vissza, nem örültem, de tudtam: olyan posztra kerülök, ahonnan mindent átlátok. Középső védőként bizonyos játékintelligencia elengedhetetlen, van lehetőség a társak kisegítésére, de fontos a többiek irányítása is, hiszen így saját magunk munkáját könnyítjük meg. Juhász Roland egykori csatárként tudja, mennyire jó, ha a labda a támadóharmadban van, és ha sikerül erősebb csapatba szerződnie, még mindig van benne fejlődési lehetőség.

Legfrissebb hírek

„Leszorítottak” – Antonelli sportszerűtlennek érezte Russellt

F1
1 perce

Szerződést hosszabbított a Honvéd csapatkapitánya

Labdarúgó NB I
3 perce

A végére kiütötte a Lyont, negyedszer nyerte meg a női Bajnokok Ligáját a Barcelona

Bajnokok Ligája
7 perce

Milák és Márton is győzött a Mare Nostrumon

Úszás
16 perce

Gyász: elhunyt az ETO 1963-as bajnokcsapatának labdarúgója

Labdarúgó NB I
21 perce

Karate Eb: magyar ezüst és bronz a parakaratésoknál

Egyéb egyéni
22 perce

Birkózás: Koleszár Ármin bronzérmes az U15-ös Eb-n

Utánpótlássport
25 perce

Gigászi pech Csehországban, három (!) öngóllal esett ki az élvonalból a Dukla Praha

Minden más foci
32 perce
Ezek is érdekelhetik