Megszólalt a telefon

KOVÁCS ERIKAKOVÁCS ERIKA
2008.12.09. 23:25
Címkék

Indulhat a januári, helsinki műkorcsolya és jégtánc Európa-bajnokságon, valamint a márciusi, Los Angeles-i világbajnokságon a Hoffmann Nóra, Maxim Zavozin kettős – mégpedig magyar színekben. A nemzetközi szövetség (ISU) ugyanis megadta az engedélyt az egy éve egymásra találó párnak.

„Nagy izgalommal készülünk első nemzetközi bemutatkozásunkra – mondta Hoffmann Nóra. – Szeretnénk jó benyomást kelteni a bírókban és a szakemberekben, illetve szeretnénk elvarázsolni a közönséget. Utóbbi nagyon fontos nekünk. Hiába voltak korábban egészen kiváló eredményeink a juniormezőnyben, mégiscsak új párként mutatkozunk be a januári Európa-bajnokságon, s ez azért némi hátrányt jelent.”

A páros nagyjából egy éve kezdte el a közös munkát – amely egy telefonnal kezdődött.

„Ismertük egymást, hiszen korábban sokszor versenyeztünk egymás ellen. Aztán mindketten pár nélkül maradtunk, és egyszer csak megcsörrent a telefonom – emlékezett Hoffmann Nóra. – Leginkább Moszkvában edzünk Nyikolaj Morozov irányítása mellett, ha ő versenyeken van, akkor Alekszandr Gorskov segíti felkészülésünket.”

Ez pedig azt jelenti, hogy a magyar lánynak nem csak a jégen kell képeznie magát: az edzéseken többnyire oroszul szólnak hozzá, ezt pedig meg kell értenie. Az orosz mellett a páros angol nyelven beszélget egymással, de Zavozin is elsajátított már jó néhány magyar szót. A kettős ezekben a hetekben leginkább a nemzetközi bemutatkozásról társalog, hiszen már mindketten alig várják, hogy újra bizonyítsanak a jégen – immár együtt.

„Néhány hete kint voltunk Moszkvában a Grand Prixversenyen, és rengetegen jöttek oda hozzánk azzal, hogy nagyon kíváncsiak már ránk –

folytatta Hoffmann. – A helsinki Európa-bajnokság a bemutatkozás, a Los Angeles-i világbajnokság pedig az olimpiai kvalifikáció miatt lesz fontos.”

Az, hogy a vb-n hányadik helyen kellene végeznie a magyar duónak, előre nemigen határozható meg: az első három helyezett nemzet ugyanis három-három, a negyedikötödik két-két párost indíthat Vancouverben, míg a többi nemzet egyet-egyet – a téli olimpián húsz kettős indulhat. A magyar duónak még egy gonddal kell megküzdenie: ha Hoffmannék meg is szerzik Los Angelesben a kvótát, az olimpián csak akkor vehetnek részt, ha az amerikai állampolgár Maxim Zavozin időben megkapja a magyar állampolgárságot.

Legfrissebb hírek

Niké Liga: kiharcolta a bennmaradást a Komárom

Minden más foci
4 perce

Vívás: Battai Sugár bronzérmes a női kardozók limai világkupaversenyén

Egyéb egyéni
27 perce

Rokkó kétszer is bevágta a románoknak!

Magyar válogatott
30 perce

Harry Kane triplázott, hat év után újra kupagyőztes a Bayern München

Német labdarúgás
47 perce

F1, Kanadai Nagydíj, időmérő

F1
1 órája

Vízilabda: Mészáros hatot vágott, az OSC fordított és nyert az Eger ellen

Vízilabda
1 órája

Férfi kosárlabda NB I: egyenlített az Atomerőmű a bronzcsatában, kiesett a ZTE

Kosárlabda
1 órája

Majoross Gergely: A második harmad nem tetszett, fejben sem, ahogy kezeltük a problémáinkat

Jégkorong
1 órája
Ezek is érdekelhetik