Tudta, hogy mennie kell

2008.12.09. 23:25
Címkék

Az ősszel még Integrál-DAC SE néven végzett az NB II Nyugati csoportjának 13. helyén a Lengyel Ferenc edzette csapat, mostanra azonban kiderült: a tavaszra sok minden megváltozik a győri együttes körül. A többségi tulajdonos, az építőiparban érdekelt Integrál a jövőben nem áldoz a felnőttlabdarúgásra (igaz, a klub utánpótlását továbbra is működteti), ráadásul az is bizonyos: miután december 27én lejár a munkaszerződése, a korábbi dunaújvárosi kedvenc, Lengyel Ferenc is elhagyja a csapatot.

„Áprilisban, Szentes Lázár távozása után neveztek ki az Integrál vezetőedzőjének, és hat győzelemmel, valamint egy döntetlennel az ötödik helyen fejeztük be a bajnokságot – idézte fel a kezdeteket Lengyel Ferenc. – Nyáron szerződést hosszabbítottunk, és azt mondtuk, a csapat javítson legutóbbi szereplésén. Ha azt veszem, hogy tizenöt meccsen csak tizenhárom gólt kaptunk, a védekezésünkkel elégedett lehetek, azonban támadójátékunk hatékonysága messze elmaradt a várakozástól. Sajnos Czanik Balázs és Nagy Tamás pótlását nem sikerült megoldani, az előző évben tizennyolc találatig jutó Laki Balázs csak kétszer volt eredményes, a támadónak szerződtetett Lajtos Dávid, Mörtel Béla, Pál Szabolcs és Sarus Balázs pedig egyszer sem talált a hálóba... A tulajdonosnak annak ellenére köszönettel tartozom, hogy már két hete közölte velem, a megváltozott körülmények figyelembevételével helyi kötődésű edzőt akar az együttes élére. A levezető edzéseket még én tartom, az pedig szinte biztos, hogy az új trénernek jelentősen átalakuló kerettel kell majd számolnia.”

Lengyel Ferenc önkritikusan elismerte, az elmúlt fél év eredménytelenségében neki is szerepe van, ráadásul nem szabad figyelmen kívül hagyni, a Tatabánya ellen 1–0-ra megnyert meccsen rosszult cserélt, az ellenfél óvott, így a DAC három pontot veszített. Abban azért bízik, lesz még lehetősége bizonyítani rátermettségét, szabadidejét pedig arra használja fel, hogy januárra „összetrombitálja” a Dunaferr 2000-es bajnokcsapatát...

Legfrissebb hírek

Vívás: Battai Sugár bronzérmes a női kardozók limai világkupaversenyén

Egyéb egyéni
22 perce

Rokkó kétszer is bevágta a románoknak!

Magyar válogatott
25 perce

Harry Kane triplázott, hat év után újra kupagyőztes a Bayern München

Német labdarúgás
42 perce

F1, Kanadai Nagydíj, időmérő

F1
57 perce

Vízilabda: Mészáros hatot vágott, az OSC fordított és nyert az Eger ellen

Vízilabda
1 órája

Férfi kosárlabda NB I: egyenlített az Atomerőmű a bronzcsatában, kiesett a ZTE

Kosárlabda
1 órája

Majoross Gergely: A második harmad nem tetszett, fejben sem, ahogy kezeltük a problémáinkat

Jégkorong
1 órája

Sárpátki Tamás: A jégen azért ezt nehéz élvezni, főleg amikor másfél-két percekre beszorítanak egy-egy sort

Jégkorong
1 órája
Ezek is érdekelhetik