Buemi meggyőző volt

T. A.T. A.
2008.12.11. 01:48
Címkék
Sébastien Buemi folytatta meggyőző szereplését: a jerezi teszt második napján is Toro Rosso versenyzőülésére hajtó svájci tehetség volt a leggyorsabb.

Sébastien Buemi 128 kört tett meg a jerezi aszfaltcsíkon, és csakúgy, mint kedden, szerdán is ő volt a leggyorsabb – öt tizedmásodpercet vert rá a hozzá hasonlóan Toro Rossóval száguldó Szato Takumára. A 20 éves svájci pilóta a japánnal és a francia Sébastien Bourdais-val vív különcsatát – hármuk közül csak két versenyzőnek lesz autója a Toro Rosso-istállónál jövőre.

A tréningen részt vett a tavalyi világbajnok Kimi Räikkönen is, aki ötödikként zárta a napot.

„Nem mentünk túl sokat az elmúlt két napban, mert a körülméynek nem voltak igazán jók. Célunk, hogy megtapasztaljuk, miként viselkednek a slick gumik, és kipróbáltunk néhány beállítást, amelyeket jövőre használunk” – mondta a Ferrari finnje.

Ha már az újdonságoknál tartunk: a teszt második napján már a McLaren is bevetett egy 2009-es aerodinamikai módosítást: a csapat tesztpilótája, Pedro de la Rosa az autó átmeneti verziójával körözött, az új első, de még a régi hátsó szárnyat használta. A brit alakulat az elsők között van, amely csatlakozott a BMW-hez az új aerodinamikai elemek tesztelésében. Paddy Lowe, a McLaren főmérnöke elmondta, jól haladnak a fejlesztésekkel, amelyek egy részére az új szabályok miatt volt szükség, a másik részük pedig a csapat mérnökeinek ötlete volt.

A jerezi tesztelés csütörtökön fejeződik be.

Legfrissebb hírek

MLS: Lionel Messi ismét történelmet írt

Minden más foci
11 perce

Varga Barnabás: A vereség ellenére a Real Madrid elleni meccs önbizalmat adhat nekünk

Légiósok
21 perce

A Bill Clinton-csarnokban folytatja az Eb-selejtezőt a férfi kéziválogatott

Kézilabda
31 perce

Willi Orbán: Büszke vagyok erre a mérföldkőre

Német labdarúgás
50 perce

NBA: a Denver Mexikóban győzte le az Indianát

Amerikai sportok
57 perce

Különleges BL-rangadó vár Jesper Jensenre és az FTC-re Esbjergben

Kézilabda
1 órája

Nagykorúvá válásáig támogatja az elhunyt csatár, Jesús de Miguel kislányát a Tenerife

Spanyol labdarúgás
1 órája

Sportlövő-vb: Major Veronika ezüst-, a magyar csapat bronzérmes női standard pisztolyban

Egyéb egyéni
1 órája