Nem ért meg húszmilliót

BORBOLA BENCEBORBOLA BENCE
Vágólapra másolva!
2008.12.11. 01:48
Címkék
Két játékos távozhat a Honvédtól a téli szünetben: Zsolnai Róbert és Ivancsics Gellért a tavasszal kölcsönben futballozhat máshol. Zsolnai Róbert búcsúja azért is érdekes, mert a Debrecenből szerződtetett csatárért információnk szerint 20 millió forintot fizetett George F. Hemingway.

Zsolnai Róbert eddigi kispesti mérlege egyértelmű: nem érte meg a pénzét.

A jó felépítésű csatár 2007 decemberében érkezett a Honvédhoz, és bár eleinte úgy tűnt, erős felkészülést követően helyet követelhet magának a csapatban, igazából sosem vált belőle stabil kezdőjátékos. Pedig a támadó megszerzése érdekében George F. Hemingway pénztárcája is megnyílt: információnk szerint a klubtulajdonos nem sajnálta a 20 millió forintos vételárat, ami már csak azért is érdekes, mert az üzletember kispesti szerepvállalása óta javarészt szabadon igazolható futballistákat szerződtetett, azaz olyanokat, akikért egyetlen fillért sem kellett fizetnie.

A vételár ebből a szempontból tehát rekordnak számít.

A gyengécskére sikerült első fél év után Zsolnai Róbert az ősszel mindössze kétszer lépett pályára bajnokin a Honvédban: az első fordulóban a Vasas, a hatodikban a Győr ellen. A mérleget tovább rontja, hogy mindkétszer csereként, azaz a támadó az utóbbi 15 fordulóban összesen 52 percet töltött a pályán. A 26 éves labdarúgó mentségére szolgáljon, hogy hosszú ideig sérüléssel bajlódott, heteket volt kénytelen kihagyni. De ezzel együtt is: nem erre számított George F. Hemingway.

Egy további érdekesség: Kispestre szerződése előtt Kaposváron és Debrecenben 79 mérkőzésen lépett pályára, melyeken 14 gólt lőtt. Soványka termés.

A Pölöskei Gábor vezette szakmai stáb a téli szünet előtt gyorsan döntött: a csatár ugyan továbbra is a Honvéd első keretéhez tartozik, de ha jelentkezik olyan első osztályú klub, amely tavasszal foglalkoztatná – ha csak ideiglenesen is –, szívesen megválnának tőle.

Akárcsak Ivancsics Gellérttől. A korábban Sopronban és az utánpótlás-válogatottban is szerepet kapó középpályás az elmúlt hónapokban háttérbe szorult Kispesten, hétvégente sokszor csupán a klub NB III-as csapatában lépett pályára, így őt is kölcsönadná a klub.

„Egyértelmű, hogy a több játéklehetőség miatt adnánk őket kölcsön – indokolt Pölöskei Gábor. – Zsolnai Róbert és Ivancsics Gellért is keveset játszott az elmúlt hónapokban, így mindenkinek érdeke, hogy tavasszal kölcsönben olyan klubnál szerepeljenek, amelyben jobban ki tudnak bontakozni. A csatársorban Zsolnai Róbertet négyenöten is megelőzik.”

A klub kérésére sem Zsolnai Róbert, sem Ivancsics Gellért nem kommentálta a helyzetet…

Legfrissebb hírek

Csütörtöki sportműsor: Eb-döntőt vív a magyar női vízilabda-válogatott

Minden más foci
4 órája

A téli olimpia teljes programja; Redzic Damir Szoboszlai nyomdokain a Bundesligába?

E-újság
4 órája

Téli rege – Pucz Péter publicisztikája

Téli olimpia 2026
5 órája

Könnyek – Somogyi Zsolt jegyzete

Minden más foci
5 órája

Hanusz Egon két góllal tért vissza Rennes-be – kézilabdakörkép

Kézilabda
5 órája

Endrick egyelőre remek fogás: bombája megalapozta a Lyon továbbjutását a Francia Kupában

Francia labdarúgás
5 órája

Umar Sadiq két kapura játszott, a Williams fivérek a négy közé juttatták a Bilbaót a Király-kupában

Spanyol labdarúgás
5 órája

Nehezen, de az Inter legyőzte a Torinót, és bejutott az Olasz Kupa elődöntőjébe

Olasz labdarúgás
5 órája
Ezek is érdekelhetik