Sikerével emelte a tétet a Sopron

MIHÁLYI ANDRÁSMIHÁLYI ANDRÁS
2008.12.11. 01:48
Címkék
Euroliga-győztest vert meg a végig vezető Sopron, és ezzel bejutott a sorozat rájátszásába. Székely Norbert eksztázisban játszó csapata egyszer sem adta ki kezéből a vezetést.

A honi kosarasszövetség hon lapján a hét elején azt olvashattuk, hogy szerdán a Szekszárddal játszik bajnoki mérkőzést a Sopron. Ehhez képest a magát az Euroligába visszakönyörgő, egyszer már gyakorlatilag megszűnő, majd újjáéledő CSZKA Moszkva látogatott az MKB Arénába – talán rosszul tudták a nézők a programot, ezért nem jött össze a telt ház. Pedig mikor mozdulnának meg tömegek a zöld-sárgákért, ha nem egy Pécs-verés után…?!

Akik viszont kijöttek, nem takarékoskodtak a hangerővel. Jobbára fütyültek. Az oroszok „nem vagyunk, aztán mégis vagyunk” furfangja ugyanis osztatlan ellenszenvet váltott ki a leghűségesebb városban. A bemutatásnál csak Olekszandra Gorbunova kapott tapsot a Sopronban töltött szép évekért. Amikor az oroszokhoz került a labda, harsogott a pfujolás, s ez alaposan próbára tette a soproni szurkolók tüdejét, mert Gundars Vetra tanítványai vagy másfél percig maguknál tartották a labdát első támadásuknál – eredmény nélkül. Gólínségük az ötödik perc feléig eltartott, amikor a francia Edwige Lawson-Wade tempója után először talált utat a hazai gyűrűbe a labda.

A soproniak eközben remekeltek a másik palánk közelében, első öt akciójukat kivétel nélkül kosárral fejezték be, és 11 ponttal elhúztak. Aztán magukhoz tértek az addig lenullázott moszkvaiak, de a második nagy roham már 15 pontosra hizlalta a hazaiak előnyét. Ismét kicsit közelebb lopóztak a cseréiktől lendületet kapó vendégek, de a második negyed elején harmadszor is nekibuzdultak Honti Katáék, és kilenc pontot dobtak sorozatban: 32–16. Elképesztő iramot diktáltak, oroszlánként védekeztek, fergetegesen támadtak, pontosan dobtak. Különösen Jelena Milovanovics, aki úgy jutott el 19 egységig a nagyszünetre, hogy mindössze egy kísérletét rontotta el.

Innentől üldözőverseny vette kezdetét: az orosz csapat megpróbálta befogni a magyart, de a Sopron mindig tudott válaszolni. Kétszer is sikerült a moszkvaiaknak hat pontra megközelíteniük a vendéglátót, ez volt azonban a maximum ezen az estén a CSZKA részéről. És ez volt a maximum, amit az első és második számú irányítója nélkül kiálló MKB-Euroleasing Sopron nyújthatott, amely alig három nappal azután, hogy idegenben győzte le legnagyobb hazai riválisát, most emelte a tétet. Európa egyik legjobbját múlta felül!

Legfrissebb hírek

Öt fordulóval a vége előtt 14 pontos hátrányban volt, mégis megnyerte a kínai bajnokságot a Dalian Jingbo

Minden más foci
2 perce

A dunaszerdahelyi szív döntött a Kassa ellen

Minden más foci
2 perce

MLS: Lionel Messi ismét történelmet írt

Minden más foci
29 perce

Varga Barnabás: A vereség ellenére a Real Madrid elleni meccs önbizalmat adhat nekünk

Légiósok
39 perce

A Bill Clinton-csarnokban folytatja az Eb-selejtezőt a férfi kéziválogatott

Kézilabda
49 perce

Willi Orbán: Büszke vagyok erre a mérföldkőre

Német labdarúgás
1 órája

NBA: a Denver Mexikóban győzte le az Indianát

Amerikai sportok
1 órája

Különleges BL-rangadó vár Jesper Jensenre és az FTC-re Esbjergben

Kézilabda
1 órája