Búcsúzott a BVSC

VARJAS KÁLMÁNVARJAS KÁLMÁN
Vágólapra másolva!
2008.12.20. 01:17
Címkék

Alig több mint egy éve, novem ber végén már vendégeskedett Bajnokok Ligája-meccsen a Lombard-BVSC Pápán. Tavaly szoros, színvonalas csatában nyert a magyar bajnok a francia Pontoise Cergy ellen. Az akkor szerepelt győztes trióból jelenleg már csak Zwickl Dániel erősíti a zuglóiakat, ugyanis Jakab János a francia Levallois-hoz és a szintén légióskodás mellett döntő Pázsy Ferenc az osztrák Wellshez szerződött. Ők távoztak, viszont érkezett a csapathoz a sportág egyik óriása, az élő legenda Jörgen Persson. Öt világbajnoki és kilenc Európa-bajnoki elsőség mellett szinte megszámlálhatatlan díjat és címet szerzett eddigi hosszú pályafutása során. Nem mellesleg a 42 éves svéd volt az egyetlen nem kínai, aki az elődöntőig jutott a pekingi olimpián. Hát ha másért nem, miatta mindenképp érdemes volt kilátogatni a városi sportcsarnokba, mert hozzá hasonló kaliberű világnagyság igencsak ritkán fordul meg a dunántúli kisvárosban. Ennek ellenére a vártnál talán kevesebben jöttek biztatni a BVSC-t, de szurkolásban így sem volt hiány. Az előzetesen megadott összeállításokban csupán az olaszoknál történt változás, sérülés miatt ugyanis Mihal Bobocica sérülés miatt el sem utazott társaival Pápára.

Természetesen Persson kezdett, színvonalas, fordulatos első két szett után magabiztosan nyert a honosított olasz Yang Min ellen. Második párban Nagy Krisztián remekül kezdett, a második játszma még szoros volt, ám utána valósággal kivégezte ifjúsági Európa-bajnok ezüstérmesünket a kínai Kuo Csin-hao. A folytatásban Zwickl Dánielnek esélye sem volt, őt könnyedén intézte el a világranglistán 42. portugál Monteiro. A negyedik meccsen Kuo Csin-hao alaposan meglepte a svéd klasszist, s viszonylag rövid idő alatt hozta a mérkőzést. Ezzel a Lombard a január 30-i utolsó, hatodik mérkőzés eredményétől függetlenül nem jutott tovább a Bajnokok Ligája legjobb nyolc csapata közé.

Eredmények a 16. oldalon

Legfrissebb hírek

Az Újpest bejelentette román szélsőjének a távozását – hivatalos

Labdarúgó NB I
27 perce

Nicolas Jackson és Cherif Ndiaye szállította Szenegálnak a magabiztos győzelmet az ANK-n

Minden más foci
32 perce

A DVSC kapusa szerint Jordanovnak szerencséje volt a félpályás gólnál

Labdarúgó NB I
1 órája

Korosztályos válogatott középpályást szerezne meg a ZTE FC – NS-infó

Labdarúgó NB I
1 órája

A MOB pályázatot hirdet Fair Play-díjak elnyerésére

Egyéb egyéni
1 órája

A PSG örökös szerződést kínál Luis Enriquének – sajtóhír

Francia labdarúgás
2 órája

Callan Rydz Kovács Patrik után a 22. kiemeltet is legyőzte a darts-vb-n, Peter Wright rémes játékkal búcsúzott

Egyéb egyéni
2 órája

Brazília: nemcsak a pályán, az átigazolási piacon is remekelt a Flamengo

Minden más foci
3 órája
Ezek is érdekelhetik