Menedzserként is helytállt

RÁC BENEDEK BALÁZSRÁC BENEDEK BALÁZS
2008.12.27. 23:42
Címkék

Korábban már beszámoltunk róla, hogy Deák Bárdos Mihály 2009-től szülővárosában, Miskolcon folytatná a birkózást, mostanra pedig tulajdonképpen biztossá vált, hogy a Vasas versenyzője a jövőben a Diósgyőri Birkózó Clubot erősíti.

„Még nincs aláírva a szerződésem, de minden bizonnyal Miskolcon folytatom – tudtuk meg a Deák Bárdos Mihály ügyeit intéző menedzsertől, azaz magától Deák Bárdos Mihálytól. – A hazaszerződés ügyében tárgyaltam Orosz Lajos alpolgármesterrel, Gergely Zsolttal, a Borsod megyei közgyűlés alelnökével, természetesen a klub vezetőivel és a támogatókkal is felvettem a kapcsolatot. Végtére is ezért tanulok sportmenedzsernek” – jegyezte meg nevetve.

Deák Bárdos hazatérését az is elősegítette, hogy a birkózás bekerült a Miskolc városa által támogatott három kiemelt sportág közé, ráadásul pénteken adták át a DBC új csarnokát, így januártól már itt készülhet a ranglistán jelenleg második legeredményesebb magyar klub, ahol az olimpiai bajnok Repka Attila vezetésével minőségi szakmai munka folyik. Barcelona bajnoka lesz az edzője a hazatérő Deák Bárdosnak is.

„Versenyeztünk is együtt, sőt nagyon jó barátok vagyunk – mondta Deák Bárdos a Repkához fűződő kapcsolatáról. – Furcsa helyzet lesz, de én mindig próbáltam az edzőimmel baráti viszonyt kialakítani, elég jó az alkalmazkodóképességem, sok mindenkivel meg tudom találni a közös hangot.”

A birkózó tanulással és edzéssel készült a karácsonyra, s nagyon nem is állhat le, mivel december 27-én már újabb Bundesliga-mérkőzés vár rá (múlt szombaton az olimpiai bronzérmes litván Mindaugas Mizgaitist győzte le), meg is jegyezte, úgy tűnik, nem fog túl sokat enni az ünnepek alatt. A távolabbi tervek szerint – ha megszerzi a szükséges papírokat – besegít majd Repka Attilának az edzősködésbe, miközben arról sem mondott le, hogy a DBC keretein belül megvalósítsa saját birkózóiskoláját nehézsúlyúak számára. Ez azonban a jövő, januártól gőzerővel készül az újabb megméretésekre.

„Egyelőre egy-két évet tervezek még versenyzőként, szeretnék jövőre is világversenyen birkózni és ott jól szerepelni. Ha négy év múlva is én leszek a legjobb nehézsúlyú itthon, és ki tudom harcolni a részvételt, akkor még a londoni olimpiának sem lehetne akadálya. Nem égtem ki, van bennem motiváció, amíg fizikailag és szellemileg is bírom, addig semmi akadálya a folytatásnak” – tekintett előre Deák Bárdos.

Legfrissebb hírek

Cadu: A tengerparti esküvő után jöjjön az európai kupaősz!

Európa-liga
26 perce

Ferran Torres nem edz a Barcával; kérője akadt Roberto Martíneznek – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
37 perce

Supermoto-vb: új kategóriával bővül a visontai versenyhétvége

Egyéb autó-motor
1 órája

Kosár: legyőzték a dánokat az U16-os fiúk a B-divíziós Eb-n

Utánpótlássport
1 órája

MotoGP: Rio de Janeiróban rendezik meg jövőre a szezon előtti bemutatót

Egyéb autó-motor
1 órája

A Szpari követelése: ne tiltsák el Temesvári Attilát!

Labdarúgó NB I
1 órája

Bunyósból koronglövő – Kótai Mihály ötvenéves lett

Ökölvívás
1 órája

Miért bántanak minket? Késely Ajnát lehangolták az Eb-ezüstéremre kapott internetes reakciók

Úszás
2 órája