Egyre komikusabb a helyzet

K. I.K. I.
2008.12.29. 15:35
Címkék

Kovács Zoltán kapós lett. Miután a csatár lapunk vasárnapi számában bejelentette, hogy befejezi a labdarúgást, többen is megpróbálták csapatukhoz csábítani. Volt olyan, aki azt mondta, hogy csak egyszer kell egy héten edzésre mennie, hiszen ennyi felkészüléssel is tudna segíteni a klubon. A korábbi újpesti kedvenc azonban minden megkeresést elhárított.

„Nem akarok megbántani senkit, de komikus a helyzet– mondta a támadó. – Folyamatosan csörgött a telefonom, harmincöt évesen több ajánlatot kaptam, mint pályafutásom során bármikor.

Mindenkinek köszö-nettel tartozom, aki gondolt rám, de a visszavonulásom nem blöff volt, nem ezzel akartam eladni magam. Befejeztem, vége.”

A csatár arról hallgat, kik keresték meg, de úgy tudjuk, hogy NB II-es élcsapatok mellett még külföldi – romániai – érdeklődő is volt a telefonálók között.

„Akadt olyan klub, ahol te kintélyes edzővel dolgozhattam volna együtt – folytatta a csatár. – Egy második ligás, fel ju tásra pályázó együttes is je lent kezett. Aztán volt, aki azt mondta, hogy a fiatalok mellé nagyon kellenék a csapatába. Mindegyikben volt kihívás, de nem volt nagy kísértés. Amint azt korábban is kijelentettem, nem akarok becsapni senkit, magamat sem és azt sem, aki hív. Jólesett, hogy kerestek, de ennyi és semmi több. Azt hiszem, így a legjobb mindenkinek.”

Legfrissebb hírek

Dibusz Dénes szerint csapatként lehet esélyük a Trabzonspor legyőzésére

Európa-liga
25 perce

Az MLSZ nyilvánosságra hozta az NB I 5. fordulójának programját

Labdarúgó NB I
32 perce

Korábbi NBA-játékosok jelezték, jelentkeznének a női liga jövő évi draftjára

Amerikai sportok
52 perce

Pigniczki Fanni a 36. helyen végzett egyéni összetettben az rg vb-n

Torna
57 perce

Tóth Balázsék meccsével indul pénteken az angol másodosztály idénye

Angol labdarúgás
1 órája

A belga La Louviere szerződtette Gruber Zsombort – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája

Fucsovics feladta, Udvardy kikapott Cincinnatiben

Tenisz
1 órája

Kézilabda: győzelemmel folytatta a felkészülést a Veszprém és az FTC

Kézilabda
1 órája