Keveset pihentek a zöld-fehérek

RÁC BENEDEK BALÁZSRÁC BENEDEK BALÁZS
2009.01.03. 00:23
Címkék

A pólóbajnokság eddigi kilenc fordulójának egyik, ha nem a legkellemesebb meglepetését a Ferencváros szereplése jelentette. Az előző idényben hatodik együttes a Honvéddal azonos pontszámmal a második helyről várja a tizedik játéknapot, s ha így folytatja, ott lehet a legjobb négy között.

A szezon előtt még csak sejteni lehetett, hogy az FTC és az UTE beleszólhat a négy nagy párharcába, aztán az őszi idény során kiderült, a Fradival mindenképpen számolni kell. A zöld-fehérek egyrészt saját jó teljesítményüknek köszönhetik ázsiójuk emelkedését, ráadásul a Szeged váratlan pontvesztései miatt lehetetlen megjósolni, ki kerül a legjobb négy közé.

„Karácsony után, december huszonhetedikén már edzettünk, szilveszterre és elsejére kaptunk egy kis pihenőt, de másodikán már újra edzés várt ránk – tudtuk meg Jászberényi Gábortól, a zöld-fehérek válogatott kapusától. – Fárasztó volt az ősz, de még van energia a csapatban, a két hét kihagyás pedig nagyon sok lenne. Ráadásul január tizedikén már fontos meccsünk lesz a Szeged ellen. A karácsony előtti utolsó, majd az első edzés előtt is lemértek minket. Egy-két kiló plusz belefért volna, de nem nagyon fordult elő senkinél. Minimális elvárás, hogy profin álljunk a feladatunkhoz.”

A kulcsemberek közül Jászberényi, Regős Áron, Marnitz Gergő vagy éppen Dávid Zoltán már az előző idényben is tagja volt a Ferencvárosnak, melléjük a nyáron a Népligetbe költözött Mátyás Zoltán, Kincses Attila, Babay Árpád, Balatoni Máté és Császár György is, ezzel a névsorral pedig már kikerült a „futottak még” kategóriából Somossy József együttese.

„A bajnokság kezdete előtt a négy közé jutást tűztük ki célul – mondta a csapatkapitány Jászberényi. – Teljesen új együttes épült a nyáron, fiatalok vagyunk és motiváltak. Nyertünk Újpesten, megvertük az Egert, egy góllal kaptunk ki a Honvédtól, és a Vasassal is pariban voltunk. Jó úton haladunk célunk elérése felé, főleg ha a Szegedet is legyőzzük.”

Az őszi szezonban kiválóan védő kapus szerint a parton és a vízben is remek a hangulat, Somossy József jó munkát végzett, és nagyon fontos, hogy a játékosok képesek egymásért küzdeni. Ráadásul már nemcsak a focistáknál, hanem az uszodában is tapasztalható a megújulás. Rendben vannak az anyagiak, ami a klub korábbi gondjait ismerve már önmagában nagy szó, de emellett Jászberényi hangsúlyozta, hogy a szponzorok rendkívül lelkesek. Bármikor bármilyen kéréssel fordulhatnak hozzájuk a pólósok, szinte csapattagok a zöldfehéreknél.

„Örömmel néztem, hogy az Eger ellen már tele volt a kis uszoda, olyan volt, mint egy kis katlan; felszálló ágban vagyunk, a nézők is egyre többen vannak, azon leszünk, hogy ez a tendencia megmaradjon – tekintett előre Jászberényi, aki a sokak által reklamált válogatottságra is kitért. – Nagy megtiszteltetés volt korábban felhúzni a nemzeti csapat sapkáját, ha a négybe kerülünk, talán felvetődik a nevem. Ellenkező esetben viszont aligha, a kettő összefügg egymással. Majd Kemény Dénes kapitány eldönti, kire számít.”

Legfrissebb hírek

Akárcsak a 2024-es Eb-döntőben, ezúttal is Oyarzabal gólja okozta Anglia vesztét

Minden más foci
10 perce

Modric szerzett vezetést, győzelemmel kezdtek a horvátok az NL-ben

Minden más foci
11 perce

Torna: Mayer Gréta és Mészáros Krisztofer aranyérmes a mesterfokú bajnokságon

Egyéb egyéni
13 perce

Dráma a triatlon vb-döntőn: Kropkó Mártát a 4. helyről kizárták!

Egyéb egyéni
14 perce

„Van már tapasztalatom ezzel a sérüléssel” – több hetes kihagyás vár Redzic Damirra

Magyar válogatott
50 perce

Labdarúgás: Ikszeltek a bolgárokkal a Vilotics-tornán az U19-esek

Utánpótlássport
1 órája

„Gyengék voltunk, mint a munkácsi sör” – Kárpátalján néztük a magyar–ukrán meccset

Magyar válogatott
2 órája

Női kosárlabda NB I: szekszárdi vereséggel rajtolt a címvédő Pécs

Kosárlabda
2 órája