Él a külföldi vonal

K. J.K. J.
2009.01.11. 00:38
Címkék

Felbontotta élő szerződését az üzbég Bunjodkornál (amelylyel bajnokságot, valamint kupát is nyert), és a 2005-ben UEFA-kupa-győztes CSZKA Moszkva edzője lett Zico. Minden idők legjobb fehér bőrű brazil labdarúgója (94 meccs/68 gól a válogatottban) a kispadról önként távozó Valerij Gazzajevet váltja, s mint elmondta, hatalmas kihívásnak tekinti, hogy az európai futballban egyre magasabban jegyzett orosz bajnokságban bizonyíthatja rátermettségét.

Igaz, már bizonyította korábban is az 55 esztendős Zico, hiszen 2004-ben Ázsia-kupát nyert a japán válogatottal, amelyet kivezetett a 2006-os vb-re. Klubszinten a török Fenerbahcénál ért el jelentős eredményeket, rögtön első idényében bajnok és kupagyőztes lett a csapattal, sőt a Bajnokok Ligája 2007–2008-as kiírásában egészen a negyeddöntőig vezette együttesét, amelyet végül a Chelsea állított meg.

De vissza Oroszországhoz! Zico feltűnésével valamelyest (...) erősödik a feltételezés, hogy a siker érdekében érdemes külföldi szakembert szerződtetni. A korábbi dán klasszis, Michael Laudrup a Szpartak Moszkvát igyekszik Európa élmezőnyébe (viszsza)vezetni, a holland Dick Advocaat pedig már járt a csúcson, hiszen amellett, hogy bajnokságot nyert a Zenittel, UEFA-kupa-, illetve európai Szuperkupa-diadalt is aratott – s akkor még nem beszéltünk a szintén holland Guus Hiddinkről, akinek irányításával tavaly az orosz válogatott 1988 után először élte túl az aktuális világverseny csoportküzdelmeit (Eb-bronzérem).

Zico – aki olyan remek futballistákkal dolgozhat, mint Jurij Zsirkov, Jevgenyij Aldonyin vagy éppen az orosz bajnokság brazil gólkirálya, Vágner Love – a tavasszal az UEFAkupában vezetheti sikerre csapatát, amely a nyolcaddöntőbe kerülésért az angol Aston Villával csap össze februárban.

Legfrissebb hírek

Norris pole-ba repítette a McLarent; Lawson a második sorban az esőáztatta, hosszúra nyúló interlagosi időmérőn

F1
4 perce

Gyász: elhunyt Rothermel Ádám kétszeres magyar bajnok, olimpiai ezüstérmes labdarúgó

Labdarúgó NB I
23 perce

Öt évre kitiltották az európai stadionokból a Mussolini-pólót viselő ferencvárosi ultrát

Európa-liga
26 perce

Három pontot szerzett Kisvárdán, és a tabella élére állt a Puskás Akadémia

Labdarúgó NB I
48 perce

La Liga: Valencia–Real Madrid

Spanyol labdarúgás
51 perce

Kiss-Gebora Flóra bronzérmes a short track junior-világkupán

Utánpótlássport
52 perce

Liam Delap duplázott, a Forest végig vezetve tört borsot a City orra alá

Angol labdarúgás
56 perce

Bundesliga: nem hibázott a Bayern és a Dortmund, a Leipzig ötössel ünnepelte a jubiláló Willi Orbánt

Német labdarúgás
1 órája