Fradi–Újpest: micsoda meccs!

SOMOGYI ZSOLTSOMOGYI ZSOLT
Vágólapra másolva!
2009.01.11. 00:38
Címkék
Az Összefogás napja a neve annak a rendezvénynek, amelynek keretében többek között – két és fél év után – Ferencváros– Újpest rangadót rendeznek vasárnap délután a Papp László Budapest Sportarénában. A volt válogatott játékos, Hrutka János szervezte esemény elsősorban a tragikusan fiatalon elhunyt magyar labdarúgóknak, Bánka Kristófnak, Dárdai Balázsnak és Zavadszky Gábornak állít emléket.

És természetesen, folytatva a fenti felsorolást, Fehér Miklósnak is – a huszonötszörös válogatott csatárról hamarosan külön megemlékeznek Győrben, így a vasárnapi rendezvényt a másik három fiatalember emlékének szentelik.

Azonban emlékezünk-e arra, kik voltak ők?

Zavadszky Gábor 1974. szeptember 10-én született Budapesten. A Ganz-Mávagban kezdett futballozni, de már serdülőként csatlakozott a Ferencvároshoz, amelyben a korosztályos lépcsőfokokat végigjárva azon kevesek közé tartozott, akik saját nevelésű labdarúgóként eljutottak a felnőttcsapat keretébe. Ez azért a kilencvenes évek közepén lényegesen nehezebb feladat volt, mint manapság. Már csak azért is, mert akkoriban a Nyilasi Tibor vezette FTC bajnok és kupagyőztes volt, minden évben nyert valamilyen trófeát, így a legtöbb ifistának csak álom maradhatott a nagyok között szerepelni. Zavadszky Gábor azonban már ott lehetett a nagycsapatban, amikor a Ferencváros – Novák Dezső irányításával – a magyar futballban egyedülálló módon bejutott a Bajnokok Ligája csoportkörébe, pedig 1995 őszén még csak tizenhat együttes alkotta a BL mezőnyét. A csendes, szerény, mindig visszafogott és jókedvű fiút gyorsan megszerették társai és a szurkolók is. A Fradi egy évvel később – miután a BL selejtezőjében elbukott – az UEFAkupában szerepelt, a görög Olympiakoszt többek között éppen Zavadszky Gábor góljának köszönhetően búcsúztatta, és legyőzte az angol bajnokság akkori listavezetőjét, a Newcastle United gárdáját. A szélső középpályásként és csatárként is bevethető futballista végül 118 bajnoki mérkőzésen 26 góllal segítette az Üllői úti egyletet, majd kétszeres bajnokként (1995, 1996), háromszoros kupagyőztesként (1993, 1994, 1995), háromszoros Szuperkupa-győztesként (1993, 1994, 1995) 1998-ban Dunaújvárosba igazolt. Itt tagja volt annak a csapatnak, amely 2000-ben hihetetlen módon, tizenhat pontos előnnyel lett bajnok, és közben bekerült a magyar válogatottba is: összesen négy alkalommal húzhatta fel magára a nemzeti együttes mezét.

Jellemző eset: a dunaújvárosi csapat bajnoki mérkőzésen legyőzte a Fradit, és az örömmámorban úszó futballisták >>>

Legfrissebb hírek

„A természetem kubai, a szívem magyar” – Navarrete József hatvanéves

Egyéb egyéni
26 perce

Távozott a Dunaújvárosi Acélbikák házi gól- és pontkirálya

Jégkorong
57 perce

Mozifilmet készítenek a Barcelona női futballcsapatának klasszisáról

Spanyol labdarúgás
1 órája

Az egyik szeme sír, a másik nevet a világbajnokság után

Csupasport
1 órája

A Liverpool sztárigazolásai csalódást okoztak; nagy fogás Madridban, Münchenben és Manchesterben

Minden más foci
1 órája

Nikola Jokics karácsonyi ajándéka: 56 pont a Minnesota ellen

Amerikai sportok
2 órája

Tenisz: Jack Draper hamarosan visszatér és ott lesz Melbourne-ben

Tenisz
3 órája

„Máig bennem él, kiskoromban milyen izgatottan vártam a feldíszített karácsonyfát”

Egyéb egyéni
3 órája
Ezek is érdekelhetik