Murray bekezdett

MIHÁLYI ANDRÁSMIHÁLYI ANDRÁS
2009.01.11. 00:38
Címkék

Várható volt, hogy ha már nem sikerült Roger Federernek, a kevésbé vajkezű Andy Roddicknak sem fog: Andy Murray szombaton besöpörte a dohai tornagyőzelmet, méghozzá olyan magabiztosan, amilyen magabiztosan a viadal első, második és harmadik fordulójában is nyert. Azaz mindössze hat játékot veszítve. A skót megint nem spórolt a szép ütésekkel, amelyek ellen az elsősorban szerváiról elhíresült amerikainak nem volt ellenszere. A korábbi világelső – ezután a meccs után kevesen hinnék, hogy Roddickot illeti a jelzős szerkezet – pedig mindössze három alkalommal engedte adogatójátékai során bréklabdához a versenyen harmadik helyen kiemelt riválisát, de Murray mind a hármat beütötte. Erre vezethető vissza a 6:4, 6:2-es végeredmény, meg egyáltalán, a győztes kiléte.

Roddicknak egyszer volt esélye arra, hogy elnyerje ellenfele szerváját, de akkor sem sikerült: hiába, a fogadás sosem volt erőssége. Ám hogy az ászok tekintetében is kikapjon... Márpedig most ez történt, 5:3-ra volt jobb a foghatatlan adogatások párharcában az öt évvel fiatalabb, s a világranglistán jelenleg négy hellyel előrébb álló vetélytárs. Aki már az előző naptári év végén is remek formát mutatott, de most egyértelműen jobban játszik a – még – előtte álló három sztárnál. Tavaly három nagy tornát nyert meg az esztendő második felében, s a döntőig menetelt a US Openen, most viszont alighanem még ennél is vérmesebb reményekkel vág neki az alig több mint egy hét múlva rajtoló Australian Opennek, 2009 első Grand Slam-versenyének.

Murray egyébként címvédő volt Dohában, tehát nem is akkora meglepetés a végső sikere, csak hát ugye, az idén indult a viadalon a már említett Federer mellett egy bizonyos Rafael Nadal is. Viszont a negyeddöntőben kieső egyéni világelső nemcsak negatív meglepetést szerzett rajongóinak ezen a héten: Marc López oldalán végigverve a mezőnyt párosban tornagyőztessé avanzsált – karrierje során ötödször.

Eredmények a 21. oldalon

Legfrissebb hírek

Norris pole-ba repítette a McLarent; Lawson a második sorban az esőáztatta, hosszúra nyúló interlagosi időmérőn

F1
4 perce

Gyász: elhunyt Rothermel Ádám kétszeres magyar bajnok, olimpiai ezüstérmes labdarúgó

Labdarúgó NB I
23 perce

Öt évre kitiltották az európai stadionokból a Mussolini-pólót viselő ferencvárosi ultrát

Európa-liga
26 perce

Három pontot szerzett Kisvárdán, és a tabella élére állt a Puskás Akadémia

Labdarúgó NB I
48 perce

La Liga: Valencia–Real Madrid

Spanyol labdarúgás
51 perce

Kiss-Gebora Flóra bronzérmes a short track junior-világkupán

Utánpótlássport
52 perce

Liam Delap duplázott, a Forest végig vezetve tört borsot a City orra alá

Angol labdarúgás
56 perce

Bundesliga: nem hibázott a Bayern és a Dortmund, a Leipzig ötössel ünnepelte a jubiláló Willi Orbánt

Német labdarúgás
1 órája