Nem hibázhat a Szeged

R. B. B.R. B. B.
2009.01.11. 00:38
Címkék

A 10. fordulóval folytatódik 2009-ben a férfi pólóbajnokság, amelynek rangadóján két meglepetéscsapat csap össze egymással – az egyik eddigi teljesítménye kellemes meglepetést, a másik nagy csalódást hozott.

A pozitív jelet a házigazda Ferencváros elé biggyeszthetjük, mivel a zöld-fehérek a mezőnyből egyedüliként hibátlan Vasas mögött a második helyen állnak a tabellán. A címvédő angyalföldiektől és a Honvédtól kaptak ki, viszont a közvetlen riválisok közül legyőzték az Egert, az Újpestet és a Pécset is. Somossy József együttesére Kemény Dénes kapitány is felfigyelt, hiszen a hétfőn sorra kerülő válogatott edzésen négy ferencvárosi játékos is bizonyíthat a szakembernek – a 2006 után újra meghívót kapó Jászberényi Gábor kapus, a balkezes Balatoni Máté, az átlövő Babay Árpád és a 2007-ben junior-világbajnoki címet szerző center, Kincses Attila.

„Korrektül váltam el a nyáron a szegediektől, azóta is jóban vagyok mindenkivel, de úgy éreztem, a Fradinál jobb csapat épül – indokolta Balatoni Máté, miért igazolt a nyáron Szegedről a Népligetbe. – Azon leszünk, hogy bizonyítsuk, tényleg jobbak vagyunk. Kincses Attilával láttuk a Szeged–Cattaro LEN-kupamérkőzést, amelyet rögzítettünk, és a felvételek alapján is készültünk a szombati meccsre.”

A Ferencvárosnak is fontos a mérkőzés, a Szeged viszont élethalál harcra készülhet, mert a bajnokságban a vártnál gyengébben teljesítő együttes (vereség a Vasastól, a Honvédtól és óriási meglepetésre a Pécstől, döntetlen az Újpest ellen) több botlást nem engedhet meg magának, mert veszélybe kerül a négy közé jutása.

„Tisztában vagyunk a mérkőzés fontosságával, tudjuk, hogy nem hibázhatunk többet – mondta a klub honlapján Baksa László kapus. – Az FTC gyors lefordulásait meg kell akadályoznunk. Úgy gondolom, jobb, erősebb csapat vagyunk, és ezt a medencében is bizonyítjuk.”

Legfrissebb hírek

Szerdai sportműsor: Európa-liga-döntő Isztambulban, folytatódik a jégkorong-vb

Minden más foci
22 perce

Majoross Gergely: Volt egy tervünk, ezt többé-kevésbé megvalósítottuk

Jégkorong
24 perce

Semmi sincs kőbe vésve – Thury Gábor jegyzete

Magyar válogatott
42 perce

Elvonási tünetek – Malonyai Péter publicisztikája

Minden más foci
42 perce

Jégkorong-vb: Ausztria a letteket is elintézte a mieink csoportjában

Jégkorong
47 perce

Kerékpár: a tisztújítást elvetették, de a szakmai tervet és a költségvetést nem fogadták el

Kerékpár
1 órája

RangAdó Díjátadó: Vitális Milán a legjobb játékos, Borbély Balázs a legjobb edző

Labdarúgó NB I
1 órája

A Bournemouth lett a királycsináló: csak ikszelt a Manchester City, lecsúszott a bajnoki címről!

Angol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik