Ráijesztettek az Internazionaléra

2009.01.11. 00:38
Címkék

Tulajdonképpen már nem is számít hírnek, de azért rögzítsük, hogy az újrainduló bajnokság első fordulójában (a 18.-ban) sem számított Adrianóra José Mourinho, az Internazionale vezetőedzője, aki szerint a brazil csatár a Genoa elleni keddi kupamérkőzésre készül gőzerővel. A vendég Cagliarival szemben a kereken 30 év átlagéletkorú Júlio César – J. Zanetti, I. Córdoba, Samuel, Maxwell – Muntari, Cambiasso, Chivu – Figo – Ibrahimovic, Cruz kezdőcsapattal felálló címvédő játékán mindenesetre inkább Maicon, a gólerős jobbhátvéd hiánya (eltiltását tölti) éreztette hatását, igaz, az ő helyén robotoló argentin mindenes, azaz Javier Zanetti időnként felvillantott valamit a régiből; ettől függetlenül nem volt kérdés, ki az úr a pályán, a két csapat közti jelentős különbség „csupán” gólban nem mutatkozott meg, pedig Zanettin kívül Cruz is veszélyeztetett, sőt előtte adódott a legnagyobb helyzet.

Azt a bizonyos gázpedált tövig nyomta a Figo és Cambiasso irányította Inter a második félidőben, jószerével át sem engedte a labdát a Cagliarinak, Ibrahimovic is közel került a gólszerzéshez – de nem annyira, mint a túloldalon Robert Acquafresca! Az Intertől kölcsönvett csatár helyzeti előnybe került Samuel elcsúszása nyomán, mellel maga elé tette a labdát, és laposan Júlio César kapujába lőtt.

Az elképzelhetetlen mégsem következett be, mert a csereként beálló Hernán Crespo gólpasszt adott Ibrahimovicnak, aki beállította az 1–1-es végeredményt, avagy ha a nyolcmeccses bajnoki győzelmi széria meg is szakadt, a már-már az „ősidőkre” visszanyúló veretlenségi sorozat még él.

De csak a két lépésről az üres kapu fölé durrantó Acquafresca jóvoltából...

Legfrissebb hírek

Fölényesen nyert a Vasas a férfi vízilabda ob I-ben

Vízilabda
1 órája

Kizárták a Southamptont, a Middlesbrough játszhat a Premier League-be jutásért – hivatalos

Angol labdarúgás
1 órája

PL: Bournemouth–Manchester City

Angol labdarúgás
1 órája

Jégkorong-vb: Magyarország–Nagy-Britannia

Jégkorong
1 órája

Hazai pályán egyenlített a Szombathely a férfi kosárlabda NB I döntőjében

Kosárlabda
1 órája

Légiósok: Szalai Attila nem zárkózik el attól, hogy Lengyelországban maradjon

Légiósok
1 órája

Hanga Ádám még nem döntött a folytatásról

Kosárlabda
2 órája

Niké Liga: egygólos hátrányban a Komárom az osztályozón

Minden más foci
2 órája
Ezek is érdekelhetik