Brahms Magyar táncok című művének felgyorsított verziója volt a bevonulózenéje, de a ringben nyújtott produkciója inkább zakatoló, majd felgyorsuló vonatéra emlékeztetett. Nagyjából így lehetne jellemezni Bedák Pál magdeburgi produkcióját, vagyis igazi bemutatkozását a nagyközönség előtt. Bokszolt már profi gálán (Söldenben egy percet sem töltött a ringben, mire kiütötte riválisát), de ennyi magyar szurkoló előtt, ilyen rivaldafényben még nem. Magdeburgban megtette, és bár eleinte majdnem szétvetette az ideg („Nagyon akartam. Meg akartam mutatni, mit tudok, emiatt kicsit görcsössé váltam, meg aztán a srác is rohangált összevissza” – árulta el utóbb a légsúlyú reménység), a végén látványos győzelmet aratott.
A hivatásosok között újonc Laurent Ucristinel Balmau a menekülés taktikáját választotta, és bár Pimpa balhoroggal, majd jobbegyenessel is megrezegtette a fejét, a harmadik menetig helylyel-közzel működött nála a „rükverc”. Akkor azonban elütötte a gyorsvonat, vagy ha úgy tetszik, Bedák balhorga. „Ha nincs ott a ringkötél, a srác úgy a harmadik sorban köt ki” – vélte az egyik kolléga, és ugyan Balmau ebből még felállt, a folytatás már csak mészárlás volt.
„Amikor kipattant a balhorog, éreztem, hogy vége van, és ebből nem jön ki. Mentem és ütöttem, amíg kellett. Élveztem a bunyót, a helyzetet, a légkört” – így a második összecsapásán is gyors győzelmet elkönyvelő Bedák Pál.
