Előzött a Dunaújváros

2009.01.12. 23:29
Címkék

Az elődöntőbe kerülés szem pontjából fontos meccset nyert meg a DAB.Docler a Steaua Bucuresti otthonában. A sok hiányzóval, a HC-tól pénteken elszenvedett kilencgólos vereség után kivívott 6–4-es győzelemmel az Újváros meg is előzte a katonacsapatot – az NZ Stars persze mindkettejüknél jobban áll –, amely ráadásul már több meccset játszott.

Miskolcon a Ferencváros elleni mérkőzés előtt köszöntötték Béres Rolandot, Csaba Mártont és Kocsis Tamást, akik hosszú ideig szerepeltek a Jegesmedvéknél. A találkozó jó iramú és színvonalas volt, annak ellenére, hogy hatvanöt perc alatt egyik csapat sem tudott gólt szerezni. A büntetőket a miskolciak közül Láda Péter, Robert Cop és Matias Nyberg is értékesítette, a vendégek közül csak Jánosi Csaba talált be.

Kis túlzással a helyi műsorközlő név szerint köszönthette volna a szurkolókat az Alba Volán II utolsó hazai alapszakaszbeli mérkőzésének elején. A második harmadban a Progym három előnyéből kettőt gólra váltott, míg a fehérvári fiatalok továbbra is képtelenek voltak kihasználni a lehetőségeket, ezért az erdélyi együttes hatgólos győzelme is teljesen megérdemelt volt Az éllovas HC az Újpest ellen is fölényesen győzött, az NZ Stars–SC Csíkszereda meccset pedig Antal István halála miatt elhalasztották.

Legfrissebb hírek

Liam Delap duplázott, a Forest végig vezetve tört borsot a City orra alá

Angol labdarúgás
1 perce

Varázslatos est Dunaszerdahelyen, nyert a DAC a Kassa ellen

Minden más foci
20 perce

Finn cserejátékosa góljával került előnybe a Puskás Akadémia Kisvárdán

Labdarúgó NB I
25 perce

Úszás: évjáratos csúcsokkal zárult az ob

Utánpótlássport
26 perce

Rövid pályás úszó ob: századok döntöttek nyolcszázon

Úszás
31 perce

Max Verstappen is köszöntötte Willi Orbánt a 400. lipcsei tétmérkőzése alkalmából

Légiósok
32 perce

Női kézilabda BL: Kuczoráék nagy verést kaptak Brestben

Kézilabda
44 perce

Alcaraz és Shelton vívja a döntőt a párizsi mestertornán

Tenisz
45 perce