Saját dressz a PSV új drukkereinek

2009.01.12. 23:29
Címkék

Jól erősített a Kristóf Bará tai: két válogatott futballistát

– Juhász Rolandot és Dzsudzsák Balázst – „szerződtetett” vasárnapra. Képzeletbeli kalapunkat ezennel mindkét játékos előtt megemeljük, hiszen az Anderlecht védője és a PSV középpályása csak azért utazott haza, hogy futballal emlékezzen Zavadszky Gáborra, Bánka Kristófra, valamint Dárdai Balázsra.

Csapattársaik pihenéssel töltötték a vasárnapot, önök pedig azért repültek órákat, hogy néhány percet a pályán töltsenek...

Juhász Roland nevében is beszélhetek: részünkről ez a minimum, amit tehetünk annak érdekében, hogy Bánka Kristófékat ne feledjék el a szurkolók – mondta Dzsudzsák Balázs, aki nemcsak jelenlétével, ezer euróval is támogatta a rendezvényt. – Jó barátom, Szűcs Mihály még decemberben vetette fel, mi lenne, ha játszanánk, én azt feleltem, ha az időm engedi, jövök. Szerencsére minden jól alakult, így jöhettem.

Hogy Zavadszky Gábor fiai Dzsudzsák-mezben szaladgáltak, az ugye nem a véletlen műve?

Nem... Mint kiderült, Norbertnek és Rolandnak én vagyok a kedvenc futballistája, és amikor erről értesültem, az volt az első dolgom, hogy elmentem a PSV ajándékboltjába, és csináltattam két dresszt.

Alighogy odaadtam nekik, már abban fociztak. Megérte hazajönnöm, hogy lássam az örömüket!

Nem volt fura Juhász Rolanddal egy csapatban szerepelni? Pénteken még ellenfelek voltak.

De csak barátságos mecscsen. Ennek megfelelően nulla nulla lett a vége. Szerintem Roland volt az Anderlecht legjobbja, ráadásul vigyázott is rám. Szombaton viszont már nem számíthatok kegyelemre, folytatódik a holland bajnokság, mi Bodor Boldizsárékhoz, azaz a Rodához látogatunk. Van egy kis tartozásunk: az ősszel Eindhovenben nyertek. Bízom benne, hogy fordul a kocka, hiszen Rolinak és Norbinak, a két új PSV-drukkernek semmiképp sem szeretnék csalódást okozni.

Legfrissebb hírek

Három pontot szerzett Kisvárdán, és a tabella élére állt a Puskás Akadémia

Labdarúgó NB I
8 perce

Kiss-Gebora Flóra bronzérmes a short track junior-világkupán

Utánpótlássport
12 perce

Liam Delap duplázott, a Forest végig vezetve tört borsot a City orra alá

Angol labdarúgás
16 perce

Bundesliga: nem hibázott a Bayern és a Dortmund, a Leipzig ötössel ünnepelte a jubiláló Willi Orbánt

Német labdarúgás
30 perce

Varázslatos est Dunaszerdahelyen, nyert a DAC a Kassa ellen

Minden más foci
35 perce

Úszás: évjáratos csúcsokkal zárult az ob

Utánpótlássport
41 perce

Rövid pályás úszó ob: századok döntöttek nyolcszázon

Úszás
46 perce

Max Verstappen is köszöntötte Willi Orbánt a 400. lipcsei tétmérkőzése alkalmából

Légiósok
47 perce