A felnőttek között is bizonyított

2009.01.26. 02:01
Címkék

Hiába hiányzott vakbélmű tétje miatt Mészáros Anett az idénynyitó szófiai világkupaviadalról (az első napon három ötödik helyet szereztek a magyarok), nélküle is volt eredményes versenyzőnk a 70 kilósok között: a mindössze 18 esztendős Joó Abigél ugyanis mind az öt ellenfelét legyőzte, ezzel élete első felnőttvilágkupa-sikerét aratta.

Pánczél Gábor U23-as Eb- és junior-vb-bronzérmes tanítványa két ippongyőzelem után a negyeddöntőben a világkupát már nyerő brit Sally Conway ellen bizonyíthatott. Riválisát háromszor is intették, így Joó már a négy közé jutott, az ukrán Szvetlana Csepurina búcsúztatása után a fináléban Catherine Jacques várt rá. A 29 éves belga dzsudoka korábban egy vb- és három Eb-bronzérmet szerzett, s négy vk-győzelmet aratott. Az előzetesen kidolgozott taktika szerint Joó igyekezett kihasználni, hogy jobb az erőnléte, végül a hoszszabbításban sikerült is döntésre vinnie a dolgot, a belga második intése után megszerezte a győzelmet.

„Reggel nagyon fáradt voltam, igazából nem számítottam rá, hogy nyerhetek, próbáltam mindig csak a következő meccsre koncentrálni” – mondta Joó Abigél a versenyt követően, majd edzője, Pánczél Gábor értékelte teljesítményét. „Abigél jól dolgozott, hozta, amit tud. Erőben, állóképességben rendben volt, és ezúttal a rutintalansága sem ütközött ki. Tudtuk, ha megvalósítja az eltervezett taktikát, nyerhet. Magassága miatt kellemetlen ellenfél, és lelkileg is jó állapotban volt, nagyon akart. Előzetesen nehezebbnek tűnt az alsó ág, amelyen ő is volt, de a legjobb nyolctól már nem számított. A belga rutinos versenyző, ezért Abigél jobb állóképességére építettünk, már a hosszabbítás előtt is inthető lett volna, de akkor még adtak esélyt neki a bírók. Csak azért sajnálom, hogy nem találkozott a japán Tacsimoto Harukával, mert kíváncsi lettem volna, mire képes ellene. Szerintem most őt is legyőzte volna.”

Eredmények a 16. oldalon

Legfrissebb hírek

Bánki József: Jó a Fradi kerete, ezt jelzi, hogy Arzani és Yusuf is csak a padon van

Európa-liga
7 perce

Terepkerékpár: három magyar indul a hollandiai Eb-n

Utánpótlássport
18 perce

Férfi kézi Eb-selejtező: Magyarország–Montenegró

Kézilabda
30 perce

Európa-liga: Dibusz az idényben először véd az alapszakaszban, Modric a padon a hazaiaknál – kezdők

Európa-liga
32 perce

Eltemették a Tenerife kedden elhunyt labdarúgóját

Spanyol labdarúgás
34 perce

„Kértem, hogy maradjon, de el kell fogadnom a döntését” – Jorge Jesus Cristiano Ronaldóról

Minden más foci
1 órája

Az évezred eddigi legjobb eredményét érte el a magyar birkózás a 2026-os világbajnokságokon

Birkózás
1 órája

A Ferrari a saját démonaival küzd, a Mercedes koronázásra készül Brazíliában

F1
1 órája