Tudja, miben fejlődhet

2009.01.29. 00:39
Címkék
Négy újoncot avatott Kemény Dénes a kedden Brandenburgban a német válogatott ellen 9–4-re megnyert mérkőzésen, köztük az Eger szélsőjét, Hegedüs Gábort, aki három társához hasonlóan egy, a többiek által aláírt zászlót kapott emlékbe.

„A mérkőzés előtt már nem izgultam. Természetesen vártam a bemutatkozást, hiszen ez olyan alkalom, amelyre nagyon sokan vágynak, talán nem túlzás, ezért kezdenek el vízilabdázni. Én is gyerekkorom óta szerettem volna szerepelni a válogatottban, örülök, hogy ez most sikerült” –

elevenítette fel érzéseit Hegedüs Gábor. A 25 esztendős pólóst és három újonc társát (Babay Árpád, Bundschuh Erik, Török Béla) a németek elleni mérkőzés vége felé vetette be a kapitány, az utolsó gólt eredményező ötméterest ő harcolta ki.

„Amikor bent voltam a vízben, próbáltam a lehető legjobbat nyújtani – mondta Hegedüs a meccsről. – Úgy éreztem, a védekezésben is voltak jó megmozdulásaim, illetve a meccs végén a lefordulásom, amelyből ötméterest harcoltam ki. A mérkőzés vége felé kaptam lehetőséget a többi újonccal együtt, sok minden nem történt, s mivel szoros volt a meccs, érthető, hogy a kapitány nem nyúlt bele hamarabb a csapatba.”

A magyar válogatott szerda délelőtt még közös kétkapuzáson vett részt a németekkel (a számszerű eredményt nem ismerjük, de nyertek a mieink), délután a szállodában pihent, este pedig hazautazott. Hegedüs elmondta, nagyon jól érezte magát a három nap alatt, a beilleszkedéssel egyáltalán nem volt problémája, mivel a társak többségével már korábban is játszott együtt. Néhányukkal Egerben, másokkal a korosztályos válogatottakban, amelyekkel ifjúsági Európa-bajnok és junior Eb-ezüstérmes volt.

A jövővel kapcsolatban Hegedüs óvatosan, de bizakodóan fogalmazott (amint keretes írásunkban olvashatják, viszonylag kevesen ragadnak meg egyszámjegyű válogatottságnál). Bízik benne, hogy kap még lehetőséget Kemény mestertől, azonban tisztában van vele, ehhez jól kell teljesítenie a klubjában. „Több poszton is bevethető vagyok – mondta. – Persze akadnak még kisebb hibák, amelyekkel tisztában vagyok, és azon leszek, hogy ezeket minél hamarabb kijavítsam. Jó úton járok, tudom, miben kell fejlődnöm, aztán meglátjuk, mire lesz elég az igyekezetem. Nagyon bízom benne, hogy Kemény Dénes a jövőben is számít rám.”

Kíváncsiak voltunk arra is, Hegedüs Gábor milyen tárgyi emlékeket őriz meg első válogatott meccséről. Nos, az általa viselt sapkát ugyan vissza kellett adnia, ám bemutatkozása alkalmából a négy újonc mindegyike kapott emlékbe egy, a csapattársak által aláírt zászlót.

Legfrissebb hírek

Női NB I: ikszelt egymással az Astra és Szeged

Labdarúgó NB I
3 perce

Papp László 100-emlékév: látványos flashmob a Hősök terén – videó

Ökölvívás
6 perce

Vízilabda: győzelemmel kezdték a vb-t az U18-as lányok

Utánpótlássport
29 perce

Ötgólos thrillert vitt a pályára a Szentlőrinc és a Csákvár

Labdarúgó NB II
39 perce

Parázs hangulatú mérkőzésen hatgólos döntetlen a Nagykunságban

Labdarúgó NB II
39 perce

Kétszer egyenlített a Paks, de a három pont a Puskás Akadémiáé lett

Labdarúgó NB I
42 perce

Strandröplabda Eb: a férfiaknál svéd, a nőknél holland aranyérem

Röplabda
47 perce

A Barcelona a Basel, a Real Madrid a Schalke ellen aratott sima győzelmet

Minden más foci
59 perce