Horvát– francia finálé

2009.01.31. 00:43
Címkék

A dánok ötletes támadásait ellentmondást nem tűrő határozottsággal, de a sportszerűség határait megtartva állították meg az első elődöntőben a franciák, akik közül kiemelkedett a továbbra is bravúrokat halmozó Thierry Omeyer kapus, a mezőny legjobbja, valamint Luc Abalo. A dánok minden igyekezete ellenére nőtt a különbség, és 23–15 után – amikor Abalo piros lapot kapott, mert fejbe lőtte Niklas Landin kapust – csak az volt a kérdés, mekkora előnnyel nyer a végig vezető olimpiai bajnok. Zágrábban 16 ezer fanatikus hazafi kiabált, dobolt és trombitált kedvencei sikeréért, amely nemzeti ügy. Azonban a lengyelek többsége a Bundesligában edződik, s őket nem rázza meg, hogy ekkora szurkolótábor előtt kell kézilabdázniuk. Kellemetlenebb volt, hogy a pálya talajának javítgatása miatt többször megszakadt a küzdelem, amelybe a lengyelek is minden erejüket beleadták. A horvát „művészek” a szünetig trükköztek, cifrázták akcióikat, míg a lengyelek őserővel rohamoztak, hősiesen védekeztek, nem engedték meglépni az aranyesélyes hazaiakat. Aztán tempót váltott Lino Cervar „varázsló” együttese (21–14), s már hiába kért időt Bogdan Wenta, akinek a csapata összeroppant. Ekkora előnyt hazai pályán nem ad ki a kezéből Horvátország. A vasárnapi döntőben újra a franciákkal találkoznak Ivano Balicék, akik a középdöntőben 22–19-re nyertek.

Legfrissebb hírek

A 16 éves Pápai Olivér országos csúcsbeállítással, Sárkány Zalánnal együtt döntős 400 gyorson a vizes Eb-n

Úszás
26 perce

ETO FC: kiszemelt a Rigából, Benbuali már Kairóban, elvi egyezség Tóth Rajmund ügyében

Labdarúgó NB I
43 perce

Magyar csoda Birminghamben: Vindics-Tóth Lili ezüstérmes, Szabó Nóra 4. a maratonin

Atlétika
54 perce

Arsenal–City: megerősödött bajnok várja az új korszakot nyitó kupagyőztest

Angol labdarúgás
1 órája

Rosszul sikerült Djokovics US Open-főpróbája

Tenisz
1 órája

Meghökkentő bemutatkozás: Gróf Dávid ötven méterről kapott gólt – videó

Labdarúgó NB II
1 órája

Vadnai Jonatán: Szeretném éremmel zárni az évet!

Egyéb egyéni
1 órája

Kate Douglass tovább faragta az 50 méteres gyorsúszás világcsúcsát, Ledecky kikapott 800-on

Úszás
2 órája