Loeb fölényesen vezet

2009.01.31. 23:56
Címkék

Sébastien Loeb hihetetlenül gyors – s ezt nemcsak a külső szemlélők látják az Ír ralin, nemcsak az időeredmények bizonyítják (a hat gyorsasági szakasz közül ötöt megnyert), hanem a riválisok is elismerik. A világbajnokság nyitó futamának szombati napja után második helyen álló Dani Sordo úgy fogalmazott, nem is érti, hogy csinálja csapattársa, mert ő maga is jelentős kockázatot vállal a szakadó esőben, mégis csak megközelíteni tudja a franciát, megelőzni nem.

Az egyetlen szakaszon, amelyet nem nyert meg, Loeb lecsúszott az útról (bizonyítván, hogy ő is „csak” ember, nem gép), a füvön kötött ki, és körülbelül tizenöt másodpercet veszített, a pályának ugyanezen részén Sordo autója egy hajtűkanyarban lefulladt, úgyhogy a részsiker az összetett harmadik Mikko Hirvonené lett. Sovány vigasz volt ez, hiszen még a délelőtt folyamán elveszítette esélyét arra, hogy legalább a második helyért küzdjön – tönkrement a kormányszervója, nehezen tudta úton tartani Fordját a vízátfolyások miatt elég nehezen járható utakon.

Loeböt aligha izgatta, hogy nem nyert meg minden szakaszt, így is fölényesen vezet.

„A saját tempómban közlekedem, s ez a jelek szerint gyorsabb, mint a többieké – mondta Loeb. – Előnyöm tetemes, de ez nem jelenti azt, hogy hátra lehet dőlni, hiszen ezeken az utakon maximálisan kell koncentrálni. Erre törekszem, meg arra, hogy tartsam az előnyömet.”

A nap krónikájához tartozik, hogy a 14. szakaszt félbe kellett szakítani, mert a C2-es Citroënnel autózó Hans Weijs balesetet szenvedett. A pilótát kórházba kellett szállítani, hogy megvizsgálják, a navigátornak nem esett baja.

Hat gyorsasági szakasszal a viadal vége előtt Loeb előnye több mint egy perc, s Sordo egy kicsit még ennél is többel előzi meg Hirvonent. Ez azt jelenti, ha valami csoda nem történik (vagy a technika ördöge nem szól közbe), Loeb ott folytatja, ahol tavaly abbahagyta, vagyis győzelemmel.

Legfrissebb hírek

Vadnai Jonatán: Szeretném éremmel zárni az évet!

Egyéb egyéni
4 perce

Kate Douglass tovább faragta az 50 méteres gyorsúszás világcsúcsát, Ledecky kikapott 800-on

Úszás
18 perce

Eppel Márton a szinte teljesen üres kapuval szemben fejelt fölé a Sepsi ellen – videó

Légiósok
28 perce

Bódog Tamás szerint a koponyatörés sem kizárt játékosánál

Labdarúgó NB I
1 órája

Népsport: Overathtal cserélt mezt Abonyi Attila, aki ma lenne 80 éves

Népsport
1 órája

Öttusa: „A döntő napjának reggelén sem gondoltam volna, hogy eljutok idáig” – Bauer Blanka az isztambuli Eb-ről

Egyéb egyéni
1 órája

MLS: Sallóiék emberhátrányban győztek, Gazdagékhoz hasonlóan kikapott az Inter Miami

Légiósok
2 órája

Videoton: akadnak nyugtalanító tények, nem árt az óvatosság a brit befektetővel

Labdarúgó NB II
2 órája