A nemzetközi elit lép fel a Nemzetiben

2009.02.06. 00:19
Címkék
Spórolás ide vagy oda, a sok-sok legendás csatát látott Nemzeti Sportcsarnokban péntek reggel kigyúlnak a fények, és az év talán legrangosabb nemzetközi kardversenyét láthatja a közönség vasárnapig.

Rangosabb, mint bármelyik más külföldi Grand Prix vagy világkupa; a világbajnoki címvédő magyar csapat tagjai mind pástra lépnek, s ha a sorsolás és az események úgy hozzák, megküzdenek Athén és Peking olimpiai bajnokával, Aldo Montanóval és Csong Mannal is. Huszonegy ország legjobbjai jönnek el, az egyéni versenyt 131 vívó dönti el egymás között, a mezőny a pénteki selejtező után szombatra megfeleződik, aznap reggel kilenctől már egyenes kieséses rendszerben vívnak a 64-es táblán.

A szombaton fél háromkor kezdődő négyes döntő telt házat is vonzhat, éppúgy, mint tavaly, amikor a fináléban Nemcsik Zsolt 15:9-re legyőzte az amerikai Keeth Smartot.

Az ősszel operáción áteső címvédőnek ezúttal szerényebbek a kilátásai, de a nyolc közé azért most is be akar kerülni. Ha pedig sikerül, esze ágában sincs megállni. „Volt, hogy bal kézzel vívtam edzésen, hogy kíméljem a műtött térdemet – mondja Nemcsik Zsolt. – Érzem még az utóhatásait a beavatkozásnak, amolyan félárbocosra sikerült a felkészülésem, az orvosok is figyelmeztettek, hogy ha túlságosan megdolgoztatom, visszaesik az állapotom. Pluszmotivációt ad viszont a versenyre, hogy én vagyok a címvédő.”

Az egyéniben olimpiai, világbajnoki és Európa-bajnoki ezüstérmet is begyűjtő Nemcsik Zsolt a vasárnapi csapatvilágkupán már csak zakóban lesz jelen, s amennyire csak lehet, igyekszik átadni tapasztalatait a fiatalabbaknak. A 2007 őszén Szentpéterváron világbajnokságot nyerő csapat így egy helyen változik, helyette a 2008 őszén junior Európa-bajnoki címet nyerő Iliász Nikolász kaphat szerepet.

Legfrissebb hírek

Gulácsinak nehéz estéje van, a Villarreal egymás után kapta a gólokat az első félidőben

Bajnokok Ligája
14 perce

Kevés helyzet az első félidőben – Atlético–Bayern 0–0

Bajnokok Ligája
27 perce

Női kosárlabda Euroliga: Takács-Kiss csapata legyőzte a címvédőt

Kosárlabda
33 perce

Kétgólos előnyben a Roma az Old Traffordon, Gulácsit felavatta a PSG – BL-eredménykövető

Bajnokok Ligája
1 órája

Olimpia 2036: teljes körű támogatást élvez otthon a dél-koreai pályázat

Egyéb egyéni
1 órája

Négy helyzetet is kihagyott az Aston Villa Yamal gólja óta

Bajnokok Ligája
1 órája

Sallaiék korai gólokkal győzték le a Stuttgartot, egymás után másodszor nyertek a BL-ben

Bajnokok Ligája
1 órája

Vízilabda-vk: nehéz csoportban a válogatottjaink

Vízilabda
1 órája