24 ÓRA

2009.02.08. 01:04
Címkék

Agüeróra pályáznakAgüeróra pályáznak

SPANYOLORSZÁG. José Mourinho, az Internazionale vezetőedzője a nyáron szeretné csapatához csábítani Sergio

Agüerót, az Atlético Madrid csatárát. A portugál tréner elsőre 30 millió eurót kínál az argentinért, de ha kell, tudja növelni a tétet, mert Massimo Moratti elnök „kitöltetlen csekket” adott neki a nyári igazolásokra.

Még több csatár kell

OLASZORSZÁG. A nevek (Júlio Baptista, Jérémy Ménez, Francesco Totti, Mirko Vucsinics) alapján hiába tűnik elsőrangúnak a Roma csatársora, Luciano Spalletti a nyáron tovább acélosítaná a csapatrészt. A legutóbbi szezont a második helyen záró „farkasok” Sergio Floccarival (Atalanta) vagy Fabio Quagliarellával (Udinese) próbálnak dűlőre jutni.

Dida a szigetre tart

OLASZORSZÁG. Egyre inkább úgy tűnik, hogy a Milan nem akarja meghosszabbítani Dida szerződését, ezért a brazil kapus elkezdett új munkaadót keresni. Az első számú jelölt a Newcastle, amelynek Shay Given Manchester Cityhez igazolása után nincs nemzetközi szintű kapusa.

Középpályást keresnek

OLASZORSZÁG. A nyáron legalább egy, de inkább két középpályással erősítené meg keretét a Juventus. Az idén a sok sérült miatt gyakran kényszermegoldásokhoz kellett folyamodnia Claudio Ranierinek, ezt az ősztől Marek Hamsík (Napoli), Riccardo Montolivo (Fiorentina) vagy Gaetano D’Agostino (Udinese) szerződtetésével szeretné elkerülni.

Fabregas visszatérne

ANGLIA. Az év végén térdsérülést szenvedő Cesc Fabregas úgy számol, hogy a Roma elleni Bajnokok Ligája-nyolcaddöntőn már játszhat az Arsenalban. A két gárda első meccsét február 24-én rendezik.

Húszmillió Beckhamért

EGYESÜLT ÁLLAMOK. Tim Leiweke, a Los Angeles Galaxyt birtokló AEG társaság egyik vezetője először jelezte, klubja hajlandó megválni David Beckhamtől. Az angol középpályás többször is kijelentette, szívesen maradna végleg az őt márciusig kölcsönjátékosként foglalkoztató Milannál, amely ugyancsak hajlik megtartására. Leiweke szerint 20 millió dollár ellenében nincs akadálya, hogy Beckham a 2012-ig érvényes szerződése dacára távozzon.

Legfrissebb hírek

Marko Nikolics a Nemzeti Sportnak: Igaza van Vitális Milánnak, jól beilleszkedett

Bajnokok Ligája
7 perce

Vízilabda: Zadarba utazik a Vasas, Athénban játszik a Szeged; orosz és német ellenfelet kapott a Dunaújváros

Vízilabda
8 perce

Varga Barnabás, Toni Schumacher, Hajdu Attila – tíz életveszélyes ütközés a futballpályán

Minden más foci
32 perce

Visszavonult Michelle Gisin kétszeres olimpiai bajnok alpesi síző

Téli sportok
34 perce

Sikeres műtéten van túl Tóth Alex, a kórházi ágyról üzent – fotó

Légiósok
42 perce

Giro d'Italia: május 8-án Triesztből indul a 110. verseny

Kerékpár
45 perce

Sportlövő-vb: kilenc tizedre volt a döntőtől Nagybányai-Nagy Anna légpuskában

Egyéb egyéni
52 perce

Női labdarúgó Nemzetek Ligája: Szlovéniával, Törökországgal és Koszovóval egy csoportban a magyarok

Magyar válogatott
1 órája