A büntetőrontás is belefért

2009.02.09. 01:33
Címkék

A Nice három vereséggel a há ta mögött várta a Lyont, ám odahaza csak egyetlen bajnokit veszített ebben a szezonban, azaz az éllovas dolga mégsem ígérkezett könnyűnek. Végül mégis az lett, Jean Makoun és Karim Benzema góljával korán elhúzott a vendégcsapat. A szünet előtt a hazaiak ugyan szépítettek, fordulás után ketten közülük piros lappal rontották el a fordítás esélyét (a brazil Adeílson az első francia bajnokiján legyintette meg ellenfelét…), így a lyoniaknak az is belefért, hogy 2–1-nél Benzema elrontson egy büntetőt. A Lyon a késői Marseille–Bordeaux rangadó eredményétől függetlenül első maradt.

Említést érdemel a Paris Saint-Germain fölényes nantes-i győzelme, amely után a francia sajtó ismét eljátszott a gondolattal, hogy a tavalyi kiesőjelöltből bajnok is lehet. Paul Le Guen vezetőedző reakciója: „Csak a Lyonnak és a Bordeaux-nak van esélye az aranyéremre, a mi esetünkben inkább az a kérdés, a közelükben tudunk-e maradni.”

Legfrissebb hírek

Csennai tenisztorna: Udvardy ismét korán búcsúzott

Tenisz
5 perce

Kijelölték a Milan elleni meccs játékvezetőjét – a Fradinak egyszer már szerencsét hozott

Európa-liga
10 perce

Jesper Jensen: Jó úton jár a Ferencváros, fényes a klub jövője

Kézilabda
38 perce

Mégis lehet magyar válogatott Urblík József – sajtóhír

Magyar válogatott
47 perce

„Titok marad...” – Szoboszlai arról, hogy túl korán tért-e vissza

Angol labdarúgás
48 perce

A Tenerife közölte, elhunyt a brutális ütközést szenvedő játékosa

Spanyol labdarúgás
48 perce

Az MTK megvált Pinezits Máté vezetőedzőtől – hivatalos

Labdarúgó NB I
49 perce

Szavazás: melyik volt a magyar futball elmúlt évtizedeinek legemlékezetesebb öngólja?

Labdarúgó NB I
1 órája