Gólok után gólpasszok

2009.02.09. 01:33
Címkék

Egy-egy kiállítás, három gól itt, öt ott – röviden így foglalható össze a Volendam–PSV bajnoki (3–5), de gyorsan tegyük hozzá, hogy a címvédő győzelmében ismét főszerepet vállalt Dzsudzsák Balázs. A hétközi fordulóban a Den Haag ellen mesterhármast szerző magyar szélső ezúttal előkészítőként jeleskedett, a második és az ötödik találatnál volt „feladó”, rossz hír viszont, hogy megsérült, jóllehet így is végigjátszotta a gólokban gazdag összecsapást.

„Csütörtökön kaptam egy medvepuszit a combomra, az most mintha ráment volna a térdemre, az utolsó tíz percet gyakorlatilag végigácsorogtam. Nem tudjuk még, mennyire súlyos a sérülés, mindenesetre csatlakozom az Izrael ellen készülő válogatotthoz. Címeres mezben is szeretném bizonyítani, hogy jó formában vagyok” – mondta lapunknak Dzsudzsák a mérkőzés után.

Hangsúlyozandó, hogy Huub Stevens edző január végi távozása óta mind a három bajnokiját sok gólt szerezve nyerte meg a PSV, ami még akkor is látványos előrelépésnek számít, ha ezeken a találkozókon sorrendben a jelenleg az utolsó előtti (17.) helyen álló De Graafschap, a 15. Den Haag, valamint az utolsó Volendam volt az ellenfél a 3–0-s, 6–0-s, illetve 5–3-as diadal alkalmával. Szombaton azonban valódi erőfelmérő következik, hiszen az éllovas, húsz bajnoki óta veretlen (18 győzelem, 2 döntetlen) AZ látogat a negyedik helyre felkapaszkodó eindhoveniekhez.

S ha már itt tartunk, Dzsudzsákék hátránya mindössze egy pont a harmadik helyezett Ajax mögött, amely a hétközi döntetlenje után (Heracles, 2–2) 4–1-es verésbe szaladt bele a Vitesse otthonában. Az amszterdamiak egyetlen gólját Luis Suárez szerezte – ez volt az Ajax történetének 4500. találata az élvonalban.

Legfrissebb hírek

Gera Dániel: Nincs bennem félsz, nyugodtan tértem vissza Iránba

Légiósok
14 perce

„Mindent megtettünk, nincs keretmélységünk” – Efraín Juárez az ETO kiesése után

Európa-konferencialiga
5 órája

Pénteki sportműsor: Honvéd–Vasas az NB I-ben; folytatódik az atlétikai és a vizes Eb

Minden más foci
6 órája

A kocka el van vetve, José! – Farkas Norbert publicisztikája

Spanyol labdarúgás
6 órája

Mosolyogj, Kristóf! – Kovács Erika jegyzete

Úszás
6 órája

Milák-csodák az úszó Eb-n; megint csak a Fradi…

E-újság
6 órája

Két magyar jutott döntőbe a torna Eb-n

Egyéb egyéni
7 órája

Kl-selejtező: Várkonyi Bence és Molnár Ádin csapata is ott van a rájátszásban, iksz Dunaszerdahelyen

Európa-konferencialiga
7 órája