Régi fényében a kard

ARDAY ATTILAARDAY ATTILA
2009.02.09. 01:33
Címkék
A magyar kardválogatott a legszebb napjaira emlékeztetően vívott – mondhatnánk így is, de az alapján, ahogyan megnyerte a világkupát, a legszebb napok még előtte állnak.

Európa nagyhatalmai – már mint a többi vívónagyhatalom – sorra hajoltak meg a mieink előtt. Előbb a németek, aztán az oroszok, majd az olaszok, végül a franciák. A vendéglátók közben megmutatták, hogy kiismerhetetlenségük miatt is olyan veszélyesek, hiszen legalább négyféle stílust képviselnek: Decsi Tamást Decsi István, Lontay Balázst Varga József, Szilágyi Áront és Iliász Nikolászt Somlai Béla edzi (a kimaradó Nemcsik Zsoltot pedig Szabó Bence).

Volt a nézőtéren, aki tartott a junior-világbajnok, felnőtt-vbbronzérmes német Nicolas Limbachtól, de nem kellett félteni tőle senkit. Az oroszoknak esélyük sem volt Magyarország ellen, mindhárom vívónk pozitívan zárt, pedig az ellenfél „Szilágyi Áronja”, a junior-világbajnok Borisz Szavics be sem fért a csapatukba. A mi junior-vb-győztes Szilágyi Áronunk viszont befejező ember lett a fiatal magyar együttesben, és újfent megmutatta, hogy nyerőember. Akkor is fel tudja tenni az i-re a pontot, ha előnynél köt be, és akkor is, ha hátránynál.

Az olaszok elleni elődöntőben az utóbbi fordult elő, pedig Decsi ugyanúgy bekezdett, mint Oroszországgal szemben, Aldo Montano ellen 5:0-val nyitott. Mégis félő volt, hogy az athéni olimpiai bajnok lenullázása mit sem ér; a felnőttcsapatban először szerepet kapó Iliászt hét találat hátrányban vetette be a szakmai stáb, amolyan utolsó fegyverként. Ő pedig megmentve a reményt két találatra hozta fel Magyarországot.

Pedig az olaszok minden bevetettek most is, amivel az operában tapsra ragadtatják a közönséget, a vívóteremben pedig lehengerlik a zsűrit. Montano és a világranglista-vezető Luigi Tarantino széttárt karokkal, hangját kieresztve igyekezett ünnepelni egy még meg sem adott tust, s ha nem tetszett nekik az ítélet, már mentek is volna neki a zsűrielnöknek. A kínai vezetőbíró viszont intett: a páston vitézkedjenek. Montanónak ott nem ment. Szilágyi 40:38-as olasz vezetésről fordítva juttatta a fináléba a csapatot.

Álomdöntő lett, mert olyan szépen alakult, mint egy álom. És mert a világbajnoki címvédő magyarok az olimpiai címvédő franciákkal vívtak.

A házigazdák időnként most is szó szerint lekergették a pástról a vendégeket, de aztán a hátsó ajtón csak visszajöttek a franciák – 11 tus különbségről kettőre. A hullámvölgyben lévő Iliász viszont összeszedte magát, s ragyogó versenyzői erényeket mutatott Decsi: a fináléban addig nem ment neki, nagy előnynél siettette a támadások befejezését, de szoros állásnál felülkerekedett minden gondon. Nyolctusnyi előnyt szerzett Szilágyinak, ő pedig egyet sem játszott el belőle.

A tőröző Varga Gabriella a belgrádi vk-viadalon bronzot szerzett. Női kardozóink Orléans-ban a 9., női párbajtőrözőink Rómában a 15. helyen zártak.

Legfrissebb hírek

Gera Dániel: Nincs bennem félsz, nyugodtan tértem vissza Iránba

Légiósok
16 perce

„Mindent megtettünk, nincs keretmélységünk” – Efraín Juárez az ETO kiesése után

Európa-konferencialiga
5 órája

Pénteki sportműsor: Honvéd–Vasas az NB I-ben; folytatódik az atlétikai és a vizes Eb

Minden más foci
6 órája

A kocka el van vetve, José! – Farkas Norbert publicisztikája

Spanyol labdarúgás
6 órája

Mosolyogj, Kristóf! – Kovács Erika jegyzete

Úszás
6 órája

Milák-csodák az úszó Eb-n; megint csak a Fradi…

E-újság
6 órája

Két magyar jutott döntőbe a torna Eb-n

Egyéb egyéni
7 órája

Kl-selejtező: Várkonyi Bence és Molnár Ádin csapata is ott van a rájátszásban, iksz Dunaszerdahelyen

Európa-konferencialiga
7 órája