Könnyes búcsú országszerte

DONÁT TAMÁS, SIMON JÓZSEFDONÁT TAMÁS, SIMON JÓZSEF
2009.02.11. 06:20
Címkék
A vasárnap meggyilkolt veszprémi beállóstól, Marian Cozmától kedden végső búcsút vettek csapattársai és a klub vezetői, majd a játékos holttestét Szeged érintésével Bukarestbe szállították. A súlyosan megsebesült Zsarko Sesum és Ivan Pesic állapota javult, őket továbbra is a veszprémi kórházban ápolják.

jobban szeretett győzni. Nehéz meccs következik vasárnap, s érte is fogunk harcolni.”

A csarnokhoz érkező Mocsai Lajos edző angyali béketűréssel állta a csarnokból ezúttal – érthetően – kizárt újságírók rohamát.

„Amúgy is nehéz meccsünk lenne vasárnap a León ellen, de ilyen tragikus előzmények után még nagyobb a teher a játékosokon – vélekedett a tréner. – Kezdeményezni fogom, hogya jövőben évente rendezzünk nemzetközi tornát Marian emlékére, s erre román, szerb és horvát csapatokat hívjunk meg. Ez méltó emlékezés lehet a brutálisan megölt játékosra.”

Az Arénában történtekről Magyarády Péter, az MKB Veszprém operatív és gazdasági elnöke számolt be, aki elmondta, minden játékos egy-egy szál rózsát tett a koporsóra. Senki sem mondott beszédet, néma búcsút vett a csapat egykori játékosától, akit pénteken 10 órakor Bukarestben temetnek el.

A zárt körű búcsúztatás után, 11 órakor lépésben kigördült a csarnokból a Marian Cozma holttestét szállító kocsi, amelyet követett a beállós édesapja, testvére, menyaszszonya és a klub vezérkara. A kis menet a parkolóig követte az autót, amely elé rendőrségi felvezető kocsi állt, mögötte pedig a román követség járművei sorakoztak. Ezek egyikébe szálltak a Cozma család tagjai, s a menet a kamerák kereszttüzében elhagyta a Veszprém Arénát, majd a várost, hogy Szegeden át megérkezzen Romániába.

Az Aréna mellett a gyertyák és mécsesek tovább égtek, a pénztárnál pedig sor állt a vasárnapi meccsjegyekért...

Legfrissebb hírek

Csúcstalálkozók a dobogón: Göncz-Senna, Deutsch-Schumacher, Lamperth-Räikkönen és a többiek

F1
25 perce

Böde Dániel hatékonyságában feltétlenül bízhatnak a paksiak

Labdarúgó NB I
33 perce

Vívó-vb: Battai Sugár a négy között – már biztosan érmes!

Egyéb egyéni
50 perce

Kétszer álltunk fel mínusz háromról, mégis a görög pólósok nyerték meg a vk-döntőt

Vízilabda
54 perce

Debrecenben kezdődik a PAFC új korszaka

Labdarúgó NB I
1 órája

Az Egyesült Államok nyerte meg a női tornát a vízilabda-világkupán

Vízilabda
1 órája

Mattia Binotto sosem feledi a budapesti bajnoki ünnepléseket Schumacherrel

F1
1 órája

Neymar visszatért, és két góllal, valamint sajátos gólörömmel reagált a minapi kritikákra – videó

Minden más foci
2 órája