Győri lányok, újra győzni kell!

HAVASRÉTI BÉLAHAVASRÉTI BÉLA
Vágólapra másolva!
2009.02.15. 01:04
Címkék

A hét végén a középdöntő második fordulójának mérkőzéseivel folytatódik a BL idei küzdelemsorozata. Az első körben a Krim Mercator ellen Ljubljanában aratott biztos győzelem után vasárnap (Győr, 17.15, Tv: Viasat 3) újabb nehéz feladat áll a magyar bajnok Győri Audi ETO előtt. A montenegrói Buducsnoszt Podgorica lesz a győriek vendége, amely az első fordulóban otthon megverte a csoport nagy esélyesét, a román Valceát.

A középdöntő január 20-i, bécsi sorsolása után Zsiga Gyula, a Podgorica magyar edzője így nyilatkozott: „Alapcélunk a középdöntőbe jutás volt, amit már teljesítettünk. A Győrt és a Valceát nehéz lesz megelőzni, de a harmadik hely megszerzésére lehet esélyünk. Kérdés, hogy a Valcea és az ETO idegenben veszít-e pontot.”

A román együttes már az első fordulóban vesztett két pontot, Zsiga Gyula csapata győzte le (a Valcea vezetői nem nézték el a kudarcot Ivica Rimanic edzőnek, s felbontották a szerződését – helyére a román szövetségi kapitány, Radu Voina került). A sikeren felbuzdulva újabb meglepetésre készül a Kindl Gabriellával felálló Podgorica, de ezzel tisztában vannak Győrben is.

Az Audi ETO az első fordulóban Ljubljanában kiváló játékkal nyert, s szerdán Hódmezővásárhelyen is bizonyította, jó formában van.

A győri csapatnak roppant fontos lesz a vasárnapi találkozó, mert győzelmével jelentős lépést tehet az elődöntőbe jutás felé.

„A feladat nem ígérkezik könnyűnek – folytatta Konkoly Csaba. – A montenegrói bajnokcsapat kitűnő erőkből áll, Zsiga Gyula szakavatott munkájával egyre érettebb, egységesebb és motiváltabb. Ráadásul jól ismeri erényeinket és gyengéinket. Erőssége Kindl Gabriella, aki Győrből Dunaújvárosba, majd Ljubljanába igazolt, s onnan került Montenegróba. Nehéz, küzdelmes mérkőzésre számítok, de nekünk ezt a feladatot is meg kell tudnunk oldani.”

A két együttes a közelmúltban többször is összemérte tudását.

A 2006–2007. évi BL csoportmérkőzésein a győriek mindkétszer nyertek (Podgoricában 31–25-re, itthon 28–20-ra). Legutóbb a múlt év decemberében Dabason rendezett Szabella-kupán az ETO 28–22-re verte meg a Podgoricát. Kellemetlen emlék: a 2006-os KEK-döntőben Podgoricában 25–25 lett az eredmény, a győri visszavágón pedig a Nikola Petrovics által dirigált Buducsnoszt 26–23-ra diadalmaskodott.

Legfrissebb hírek

NS-infó: Osváth Attila a Ferencváros labdarúgója lehet

Labdarúgó NB I
3 perce

Pályakerékpáros Eb: Drijver Bertold kilencedik lett a scratchben

Kerékpár
14 perce

Cseh Sándor: Nagyon igazságtalannak tartottam volna, ha nem mi nyerünk ma

Vízilabda
47 perce

Férfi röplabda Extraliga: simán nyert Miskolcon a MÁV Előre

Röplabda
53 perce

Férfi kézi Magyar Kupa: a NEKA nagy csatában nyert, és bejutott a legjobb négy közé

Kézilabda
54 perce

Ötméteresekkel legyőztük a görögöket, és bejutottunk az Eb-döntőbe!

Vízilabda
1 órája

Gyuláról indul, Veszprémben zárul a Tour de Hongrie

Kerékpár
1 órája

Molnár Attila Európa-csúccsal indította az évet

Atlétika
1 órája
Ezek is érdekelhetik