24 ÓRA

2009.02.17. 23:16
Címkék

A világ legjobbja A világ legjobbja

BUDAPEST. Török Károlyt választotta 2008 legjobb futsal-játékvezetőjének a Futsal Planet című szaklap. A kilencedik alkalommal kiírt Futsal Awards zsűrije szerint a sportág történetének mindenkori legkiválóbb bírója részesült elismerésben. Török Károly 1999-ben kezdte futsalpályafutását, s 2008-as visszavonulását megelőzően világbajnoki döntőt is vezethetett.

Folytatódik a Ligakupa

BUDAPEST.Elkészítette a Magyar Labdarúgó-szövetség a Ligakupa negyeddöntőinek párosításait. A sorsolás irányított volt, mivel a versenykiírás szerint az azonos csoportból továbbjutott együttesek csak a döntőben kerülhetnek ismét össze. Így március 4-én Bp. Honvéd–Vasas, PMFC–Haladás, DVTK–Fehérvár és Győri ETO–Újpest mérkőzéseket rendeznek, míg a visszavágókra március 25-én kerül sor.

Egy csatárral kevesebb

KAPOSVÁR. Részleges combizomszakadást szenvedett Farkas Krisztián, a Gabona Transz-Kaposvári Rákóczi 29 esztendős csatára a hétvégi Paksi FC (2–1) elleni Ligakupa-mérkőzésen. A diagnózist egyelőre az ultrahangvizsgálat során állapították meg az orvosok, az MRI-kontroll még várat magára, ám ennek hiányában is négy-hat hét pihenőt jósolnak a támadónak.

Összetartáson a csapat

NYÍREGYHÁZA. Keddtől csütörtökig Tarcalon edzőtáborozik a Nyíregyháza. A piros-kékek a felkészülés során csak műfüves pályán gyakorolhattak, ezért vált szükségessé a háromnapos összetartás, mivel a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei településen füves pályán készülhetnek az Újpest elleni idénynyitóra.

Középpályás ingyen

BUDAPEST. Egyelőre nincs csapata Rézmányi Györgynek, így a 25 éves labdarúgó ingyen igazolható. A játékos két éven keresztül futballozott a norvég másodosztályban szereplő Steinkjer FK-nál, középpályásként tizenegy gólt rúgott a bajnokságban, mégis továbbállt, mert úgy hitte, szerződést kap a szintén norvég MoIltől.

Bajnoki Budapesten

TÖKÖL. A Csepel SC stadionjában rendezik március 7-én 11 órától a Tököl VSK–Ferencváros bajnokit az NB II Keleti csoport tavaszi első fordulójában. A találkozót a helyszínen legfeljebb tízezren tekinthetik meg, amelyből a vendégcsapat ötezer jegyet igényelt.

Legfrissebb hírek

Gasly és Colapinto is utólagos büntetést kapott

F1
8 perce

Ezért lett 2026-ban Kimi Antonelli a Formula–1 világbajnoka

F1
40 perce

Doncic óriási formában játszik, megint NBA-kuriózummal szolgált

Amerikai sportok
1 órája

Tudta, hogyan kell megbolondítani a védőket – Kiss Sándor 70 éves

Labdarúgó NB I
1 órája

A papa öléből az F1 trónjáig – tíz érdekesség az új bajnokról, Kimi Antonelliről

F1
1 órája

MLS: kikaptak Atlantában, Sallóiék lemaradnak a rájátszásról

Légiósok
1 órája

Heti program: a San Siróban játszik a Fradi El-meccset, férfi kézi Eb-selejtezők

Minden más foci
2 órája

„Mostanában a könyvem körül forog az életem” – Görgényi István 80 éves

Vízilabda
2 órája