Bicskei Bertalan: a félelemnek vége!

2009.02.19. 06:26
Címkék
Bicskei Bertalan levelet írt a Nemzeti Sportnak – Egyiptomból. A korábbi szövetségi kapitányt – mint arról internetes kiadásunkban a múlt héten már beszámoltunk – az al-Maszri csapatával hozták hírbe. A szakember a megkeresésünk után írásban fejtette ki lapunknak, mi vezetett odáig, hogy szakítson az MLSZ-szel, s a magyar edzőképzés vezetését külföldi munkára cserélje.

Bicskei Berta lan az elmúlt időszakban többfelé megfordult a világban: néhány hete tanulmányúton járt Pakisztánban, míg a minap Bécsben találkozott egyik egyiptomi kollégájával, aki – meghallgatva a magyar edző történetét – szinte kapásból beajánlotta az al-Maszrihoz. Az egyiptomi klub korábbi edzőjét nemrégiben évekre eltiltották, így a magyar szakember szinte pillanatok alatt tanácsadói szerepben találta magát.

Bicskei Bertalan mára eldöntötte, marad Egyiptomban, ahol nyugodtan dolgozhat. A mesteredző rendhagyó módon lapunknak elküldött levelében kifejtette, mi vezetett odáig, hogy elhagyja a Magyar Labdarúgó-szövetséget.

„Három évet dolgoztam az MLSZ-ben, egy ideig szakmai igazgatóként. Felügyeltem az utánpótlás-válogatottak szak mai munkáját, felelőse voltam a tehetségek kiválasztásának, va- >>>

Legfrissebb hírek

Óriási végjáték után a Denver visszavágott a Chiefsnek – videók

Amerikai sportok
4 órája

Piastrit megbüntették – változott a Mexikóvárosi Nagydíj végeredménye

F1
4 órája

„Ez csak a kezdet!” – Antonelli nem állna meg egy világbajnoki címnél

F1
4 órája

NFL: Lamar Jackson ismét megsérült, a Bills kivégezte a Ravenst – videók

Amerikai sportok
5 órája

FTC: újra édes otthon; Görgényi: 80

E-újság
5 órája

Hétfői sportműsor: DVTK–Kecskemét az NB II-ben, folytatódik az ifjúsági olimpia

Minden más foci
6 órája

Baljós árnyak – Thury Gábor publicisztikája

Labdarúgó NB I
6 órája

Vizsga előtt – Malonyai Péter jegyzete

Labdarúgó NB I
6 órája