Bunyó a meccs után

S. J.S. J.
2009.02.19. 22:55
Címkék

A sporthoz méltatlan körülmények között fejeződött be a Hódmezővásárhely–Debrecen (23–26) női MK-negyeddöntő, de gyorsan tegyük hozzá, nem a csapatok hibájából. A Loki esélyeshez méltóan továbbjutott, a két csapat játékosai a szokásnak megfelelően elköszöntek egymástól. Néhány magáról megfeledkező, a pályára berohanó néző azonban botrányt okozott, mert rátámadt a hazaiak edzőjére.

„Egy-két néző nagyon elkeseredett a vereség miatt, s nem kultúrember módjára válogatta meg csalódottsága kifejezésének eszközeit – mondta megtámadásáról Farkas József mester, akit már a mérkőzés közben is szidalmaztak a botrányhősök. – Régi rendbontók okozták a botrányt, amelyet szerintem nem érdemes túlságosan felfújni. Ezeknek az embereknek semmi közük sincs a sporthoz, sem népes szurkolótáborunkhoz, amely igen korrekt, sportkedvelő polgárokból áll. Közöttük sok a szülő, nagyszülő, akinek a gyereke, unokája nálunk kézilabdázik. Ők szórakozni, kikapcsolódni, autogramot kérni és persze szurkolni járnak a meccseinkre, s velünk együtt elítélik a balhét keresőket.”

A tréner szerint nem szabad tudomást venni a randalírozókról, mert ez felbátorítja őket, hiszen azt hiszik, fontos, figyelemre méltó, amit tesznek. Farkas József az angol tévék példáját említette, amelyek nem mutatják a focimeccsek esetleges – mostanában már egyre ritkábban feltűnő – rendbontóit, akiket pillanatok alatt lekapcsolnak a biztonsági őrök vagy a rendőrök.

Az edző megtámadásával, a pályán a meccs után történtekkel a szövetség versenybizottsága néhány napon belül foglalkozik.

Legfrissebb hírek

Kárpátalján némán dobbant a szív

Minden más foci
15 perce

Tóth Balázs: Sajnos túl könnyű gólt kaptunk

Magyar válogatott
20 perce

Értékelje a magyar labdarúgó-válogatott játékosainak Ukrajna elleni teljesítményét!

Magyar válogatott
50 perce

Elrajtolt a Spartathlon, Bódis Tamás erősen kezdett

Csupasport
1 órája

Tóth Milán: Úgy éreztem, ha átveszem, odaérnek, megpróbáltam egyből ellőni

Magyar válogatott
1 órája

Fél évszázad színtiszta futball – beszélgetés a 60 éves Sallói Istvánnal

Képes Sport
1 órája

Bondár Anna a legjobb négy közé jutott a szöuli tenisztornán

Tenisz
1 órája

Szombati sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, magyar–norvég női kézimeccs

Minden más foci
8 órája