Elképesztő légiósdömping

T. N.T. N.
2009.02.19. 06:26
Címkék

Jan-Michael Williams visszatért a Ferencvárosba: a korábban a trinidadi válogatottal edzőtáborozó futballista csatlakozott a zöld-fehérek keretéhez, miként a jamaicai Wolry Wolfe is, akit már a felkészülés kezdetére vártak az Üllői útra, ám munkavállalási papírjai csak a napokban készültek el. A csapat játékosa, Rafa Wolfe testvérét a héten teszteli a szakmai stáb, vagyis a bal oldali középpályás esetleges szerződtetéséről még korai beszélni. Hasonló a helyzet a két kínai próbajátékossal is, a hetek óta a kerettel készülő Men Janggal és Kao Csianggal még nem állapodott meg a vezetőség.

Mint ahogy az amerikai Brandon Moncrieffel sem. A fiatal védő szombaton még pályára lépett az U19-es válogatott ellen, ám teljesítményével nem győzte meg Bobby Davisont és segítőit, így a vezetőedző elállt a szerződtetésétől. Ennek ellenére a klub nem hagyja magára a labdarúgót, s minden segítséget megad neki, hogy a szintén a Sheffield United érdekeltségébe tartozó kínai Csengtu Bladesnél, illetve az ausztrál Central Coast Marinersnél játéklehetőséget kaphasson.

Gyógyulnak a sérült légiósok is, kiengedték ugyanis a gerinc-sebészeti klinikáról Souare Sekou Tidianét, ám a 25 esztendős játékos visszatérése előreláthatólag fél évet még várat magára. Az elefántcsonparti hátvéd gerincműtéten esett át, s egyelőre csak különleges, ágyban végezhető torna jelenti számára a rehabilitációt. Honfitársa, a 24 esztendős Bamba Moussa viszont a héten elkezdheti az edzéseket, miután lassan felépül térdsérüléséből, ám valószínűleg még nem léphet pályára a Lombard Pápa elleni felkészülési mérkőzésen, amelyet szombaton 13 órától a népligeti edzőkomplexumban rendeznek.

Legfrissebb hírek

Óriási végjáték után a Denver visszavágott a Chiefsnek – videók

Amerikai sportok
3 órája

Piastrit megbüntették – változott a Mexikóvárosi Nagydíj végeredménye

F1
4 órája

„Ez csak a kezdet!” – Antonelli nem állna meg egy világbajnoki címnél

F1
4 órája

NFL: Lamar Jackson ismét megsérült, a Bills kivégezte a Ravenst – videók

Amerikai sportok
5 órája

FTC: újra édes otthon; Görgényi: 80

E-újság
5 órája

Hétfői sportműsor: DVTK–Kecskemét az NB II-ben, folytatódik az ifjúsági olimpia

Minden más foci
6 órája

Baljós árnyak – Thury Gábor publicisztikája

Labdarúgó NB I
6 órája

Vizsga előtt – Malonyai Péter jegyzete

Labdarúgó NB I
6 órája