Fellegvárakból lettek mentsvárak

2009.02.19. 06:26
Címkék

fellegvár” jelzővel illetjük, nem megfeledkezve közben a látogatottsági rangsort vezető, keddi számunkban már feltérképezett Szombathelyről sem) előkelő helyezést ért el. Noha a számokra tekintve csalódottan csóválhatnánk a fejünket azzal, hogy „Csak ennyi?”, inkább méltányoljuk az említett klubok erőfeszítéseit, hogy a gazdasági helyzet és a futballellenes közhangulat ellenére is ezreket csábítanak a lelátókra.

Így lesznek a fellegvárakból a magyar labdarúgás mentsvárai…

„A magunk részéről elégedettek lehetünk – nyugtázta Loson-czy László, az újonc KTE-Ereco ügyvezetője, hogy az ősszel a hazai mérkőzéseiket átlagban négyezren (4075) figyelték. – A másodosztályban eleinte három-négyszázan voltak a lelátókon, így büszkén mondhatjuk, hogy megtízszereztük szurkolóink számát. Remélem, ezt a szintet tartani tudjuk. Szeretnénk, ha több bérletesünk lenne, nekik ajándékkal, esőkabáttal, ülőpárnával kedveskedünk. Sokat számít, hogy a nézők látják: a csapat nem áll be védekezni, nem arra vár, hogy találjon egy gólt. Volt, hogy vereséget szenvedtünk, játékosaink mégis tapsvihar közepette vonultak le a pályáról.”

A mérkőzések izgalmaira alapozna Szilágyi Sándor, a DVSC-TEVA (átlagban 4763 néző) ügyvezető igazgatója is.

„A bajnokság egyre kiélezettebb, a jegyáraink nem változtak, remélem, a tavasszal növeljük a nézőszámot – érvelt az ügyvezető. – Feltéve, hogy végre jó idő lesz… Az őszi hazai mérkőzéseinken állandóan esett, sajnos a létesítményünk olyan, hogy szurkolóink az esőben mostoha körülmények közé kerülnek. Kegyes időjárás és kiélezett küzdelem: ez a feltétele az érdeklődés fokozódásának.”

Közben tudomásul kell venni, hogy a gazdasági válság be-gyűrűzött a mindennapokba. A „nadrágszíj-hadművelet” fontos eleme, hogy az emberek – ahol csak lehet! – spórolnak. Ne csodálkozzunk, ha a „szórakozásra” egyre kevesebb pénz jut…

„Sajnos nem engedhetjük meg magunknak, hogy szélesre tárjuk a kapuinkat – jegyezte meg Nagy Ferenc, a ZTE (4706 néző) elnöke, többségi tulajdonosa. – Igyekszünk inkább kedvezményekkel kedveskedni szurkolóinknak. Ha az adatokat nézem, nem lehetek elégedett. Minden tulajdonos vágya, hogy együttese telt ház előtt futballozzon. Ennek azonban gazdasági és társadalmi feltételei vannak, ahogy a játéknak is fejlődnie kell. Úgy is mondhatnám: csak a minőségi labdarúgás vonzza a nézőket.”

Ám a „kiszolgálásnak” nem csak a pályán, többek között a büfében is magas színvonalúnak kell lennie.

„A csapat szereplése mellett ez ugyanúgy fontos – mondta Farkas Gábor, a DVTK (3715 néző) technikai vezetője. – Még több büfét és programokat kínálunk a nézőknek. A környező településekről is sokan jönnek, ám nem kedvez a késői, este hét- vagy nyolcórai kezdés, mert nincs már vonat-, illetve buszjárat hazafelé. Sajnos emiatt több száz szurkolót veszítettünk. Viszont örömteli, hogy a megyei csapatok többsége élni kíván felajánlásunkkal, hogy az utánpótláskorú labdarúgókat ingyen engedjük be.”

A kezdeményezés nem egyedi, a többi klub is zászlajára tűzte a labdarúgás népszerűsítését – és felismerte, hogy érdemes a gyermekeknél kezdeni. Nagy Ferenc jelentős problémára mutatott rá: „Nem örülök, hogy gyerekek sokaságát látom Beckham- vagy Ronaldinho-mezben. Szerintem elvárható lenne, hogy a magyar gyermekek elé magyar példaképeket állítsunk. Nem biztos, hogy mindegyik fiatalból élvonalbeli labdarúgó válik, de ha felnő, talán a csapat szurkolója marad – és az sem mellékes, hogy egészséges embereket, sportolókat nevelünk. Azt hiszem, ez sokkal fontosabb annál, mint például ötven méter járda felújítása…”

Kár, hogy még csak az út elején járunk.

Legfrissebb hírek

Csütörtöki sportműsor: az FTC El-, az ETO Kl-meccset játszik; Milák és Kós összecsap 100 pillangón a vizes Eb-n

Minden más foci
42 perce

Pigniczki Fanni az 59. helyen áll egyéni összetettben az rg-vb-n

Torna
1 órája

Csúcs ez a Kós!; Halász Bence: Katzberg azért nem ijedt meg

E-újság
1 órája

Transzferguruból pénzhajhász influenszer? – Cselőtei Márk publicisztikája

Minden más foci
1 órája

A végselejtezésért, előre! – Malonyai Péter jegyzete

Európa-liga
1 órája

A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a terepraliversenyt Várpalotán

Egyéb autó-motor
1 órája

Groningenbe igazol Csinger Márk – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2 órája

Felkészülés: szűkösen, de megnyerte a Real Madrid a La Liga-főpróbát

Spanyol labdarúgás
2 órája