MEGMONDOM A MAGAMÉT...

2009.02.19. 06:26
Címkék
Huszti Szabolcs első tétmérkőzésén gólt szerzett a Zenit színeiben: a 39-szeres válogatott futballista a címvédő orosz együttes soraiban már a második percben eredményes volt a német VfB Stuttgart elleni UEFA-kupa-párharc első, szentpétervári összecsapásán. A támadó középpályás a folytatásban is agilisan futballozott, s nagy szerepe volt abban, hogy Dick Advocaat csapata 2–1-re legyőzte a 2007-es német bajnokot.

A körülöttem lévők meglepődtek, a második percben, Szabolcs góljánál picit én is kieresztettem a hangomat. Néhány másodperccel később felhívott a Zenit egyik vezetője, és nagyjából annyit mondott: köszönjük... A találkozó után ismét hívott az elöljáró, csak azért, hogy elmondja: kétsége sincs afelől, ki volt a mérkőzés legjobbja. Hatalmas teljesítmény Szabolcstól, hogy első tétmérkőzésén, ekkora elvárások mellett ilyen produkcióval rukkolt ki, minimális számú közös edzéssel a háta mögött. Úgy vélem, jó benyomást tett társaira, a szurkolókra, a vezetőkre, hiszem, hogy nagy erőssége lesz a Zenitnek, amely még nem állt össze, főként a hátsó alakzatban szúrt szemet az összhang hiánya. Azok közül, akikkel együtt dolgozom, nem Szabolcs az első magyar játékos, aki a bemutatkozó mérkőzésén gólt szerzett, kiemelkedően futballozott, de ha hasonlítgatunk, akkor hozzá kell tennem: a Zenit valamennyi közül a legnagyobb klub, és a szerdai nemzetközi kupameccs volt.

Legfrissebb hírek

Piastrit megbüntették – változott a Mexikóvárosi Nagydíj végeredménye

F1
4 perce

„Ez csak a kezdet!” – Antonelli nem állna meg egy világbajnoki címnél

F1
31 perce

NFL: Lamar Jackson ismét megsérült, a Bills kivégezte a Ravenst – videók

Amerikai sportok
53 perce

FTC: újra édes otthon; Görgényi: 80

E-újság
1 órája

Hétfői sportműsor: DVTK–Kecskemét az NB II-ben, folytatódik az ifjúsági olimpia

Minden más foci
1 órája

Baljós árnyak – Thury Gábor publicisztikája

Labdarúgó NB I
1 órája

Vizsga előtt – Malonyai Péter jegyzete

Labdarúgó NB I
1 órája

Antonelli felért a csúcsra Mexikóban: az F1 történetének legfiatalabb világbajnoka lett!

F1
2 órája