Sűrűsödik az élmezőny

2009.02.19. 06:26
Címkék

A DAB.Docler első magyar csapatként tudott nyerni az NZ Stars otthonában. Az Acélbikáknak azért is értékes ez a győzelem, mert szeretnék magukat felverekedni a második helyre, hogy az elődöntőben elkerüljék a „nagy” Volánt, és erre ezzel a győzelemmel megmaradt az esélyük.

Feszültséggel teli, nem túl magas színvonalú meccsen szerezte meg újabb győzelmét az Újpest. A Miskolc elleni találkozón rengeteg kiállítás volt, a Jegesmedvék pedig becsülettel helytállt – csak a helyzetkihasználással gyűlt meg a baja. Hazai oldalon a három bajnoki ponton kívüli pozitívumként azt lehet említeni, hogy tízmeccses kihagyás után góllal tért vissza a csapatba az első számú center, Ladislav Sikorcin. A kedd este mutatott játéknál viszont jóval többre lesz szükségük a lila-fehéreknek, ha a bajnoki döntőbe akarnak jutni.

Kifejezetten jó iramú, élvezetes mérkőzést vívott egymással a „kis” Volán és a Ferencváros. A Fehérvári ördögök első sorában ismét pályára léptek az EBEL-ben szereplő fiatalok, akik Sofron István vezérletével több alkalommal is megoldhatatlan feladat elé állították a Fradi-védőket, ám a finisben három perc alatt szertefoszlottak a hazai álmok, a Volán-védelem megingásait három góllal büntette a zöld-fehér csapat.

Legfrissebb hírek

Doncic óriási formában játszik, megint NBA-kuriózummal szolgált

Amerikai sportok
4 perce

Tudta, hogyan kell megbolondítani a védőket – Kiss Sándor 70 éves

Labdarúgó NB I
5 perce

A papa öléből az F1 trónjáig – tíz érdekesség az új bajnokról, Kimi Antonelliről

F1
26 perce

MLS: kikaptak Atlantában, Sallóiék lemaradnak a rájátszásról

Légiósok
51 perce

Heti program: a San Siróban játszik a Fradi El-meccset, férfi kézi Eb-selejtezők

Minden más foci
1 órája

„Mostanában a könyvem körül forog az életem” – Görgényi István 80 éves

Vízilabda
1 órája

Óriási végjáték után a Denver visszavágott a Chiefsnek – videók

Amerikai sportok
6 órája

Piastrit megbüntették – változott a Mexikóvárosi Nagydíj végeredménye

F1
6 órája