Varga Judit visszatért

M. A.M. A.
2009.02.19. 06:26
Címkék

A valenciai fedett pályás verseny számunkra kellemes meglepetése az volt, hogy Varga Judit 1500 méteren a fedett pályás Európa-bajnoki kiküldetési szintnél jobb idővel, 4:10.84 perccel ért célba. Az Olaszországban élő középtávfutó hároméves kihagyás után tavaly tért vissza, ám sérülések miatt nem sokat versenyzett. Az idén külön nem készült a fedett pályára, csarnokban ezen a télen mindössze három edzése volt, de érezte, hogy egyre jobb formába lendül.

„Január eleje óta megindultak a lábaim, úgy érzem magam, mint 2002-ben, amikor a legjobb eredményeimet futottam – magyarázta Varga. – Fogalmam sincs róla, hogy mi ennek az oka, hiszen gyors munkát nem tudok végezni, mert szabadtéren készülök. Az igaz, hogy ismét kétszer edzem naponta, kislányomra, Giadára délelőtt a szomszédok vigyáznak, délután pedig a férjemmel ő is jön velem tréningezni. Először csak arról volt szó, hogy Valenciában futok egy ezerötszázat, szerdán pedig Stockholmban nyulazok, mostanra azonban Birminghambe is meghívást kaptam, ott egy mérföldön indulok, aztán Athénban ezerötszáz méteren. Remélem, ennél több versenyem nem lesz, mert most néhány hétig Toscanában, egy gyönyörű erdészlakban lakunk, és már nagyon vágyom haza. Egyelőre nincsenek különösebb terveim, csupán az a célom, hogy egyre gyorsabban fussak, és újra élvezzem a sebességet.”

Legfrissebb hírek

Csütörtöki sportműsor: az FTC El-, az ETO Kl-meccset játszik; Milák és Kós összecsap 100 pillangón a vizes Eb-n

Minden más foci
38 perce

Pigniczki Fanni az 59. helyen áll egyéni összetettben az rg-vb-n

Torna
1 órája

Csúcs ez a Kós!; Halász Bence: Katzberg azért nem ijedt meg

E-újság
1 órája

Transzferguruból pénzhajhász influenszer? – Cselőtei Márk publicisztikája

Minden más foci
1 órája

A végselejtezésért, előre! – Malonyai Péter jegyzete

Európa-liga
1 órája

A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a terepraliversenyt Várpalotán

Egyéb autó-motor
1 órája

Groningenbe igazol Csinger Márk – sajtóhír

Labdarúgó NB I
1 órája

Felkészülés: szűkösen, de megnyerte a Real Madrid a La Liga-főpróbát

Spanyol labdarúgás
2 órája