Megbecsülik őket

KOVÁCS ERIKAKOVÁCS ERIKA
2009.02.25. 23:45
Címkék
Nyolc Európa-bajnoki éremmel tértek haza rövid pályás gyorskorcsolyázóink a januári torinói kontinensviadalról. A csapatból hárman Jászberényben kezdték pályafutásukat – többek között őket is ünnepelték szerda délután a városban.

Darázs Rózsa és Péter, valamint Huszár Erika is Jászberényben tanult meg korcsolyázni, sőt a városban, a régi jégpályán sajátították el a short track alapjait is.

Ma már mindhárman sikeresek ebben a sportágban: a két lány tagja volt a januári Európa-bajnokságon aranyérmet szerző női váltónak, Darázs Péter pedig a harmadik helyezett férficsapatnak.

A szerda délutáni ünnepségen a három versenyző mellett Telegdi Attila szövetségi kapitányt, Belovai Józsefet, a juniorok kapitányát és Darázs Istvánt, a válogatott vezetőjét is köszöntötték a város elöljárói.

A fogadáson a város vezetői és a szakemberek továbbra is hangoztatták, hogy a sportág fejlődése érdekében szükségesnek tartják az „iskola, a sport és a család” hármas megvalósítását, vagyis azt, hogy iskolai keretek között járhassanak a gyerekek edzésre. Az elképzelés Török Ottó sportszakállamtitkár érdeklődését is felkeltette.

„Sokat jelent nekem, hogy Jászberény figyelemmel követi a pályafutásomat, hogy lehetőségeihez képest minden téren segít. Szeretem a várost” – mondta Darázs Péter.

„Sohasem csak ígérgettek, hanem valóban segítettek bennünket a jászberényiek. Tavaly átadták az új jégpályát, s talán nemsokára tetőt is kap. Ez hatalmas lehetőséget jelentene nekünk is, és a következő generációnak is” – tette hozzá Darázs Rózsa.

Egy fedett pálya ugyanis azt jelenthetné, hogy nemzetközi versenyeket is szervezhetne a város.

„És a versenyek mellett a válogatott is edzőtáborozhatna Jászberényben – mondta Huszár Erika, aki a Darázs testvérekkel ellentétben már nem a városi klub versenyzője. – Nagyon jólesett, hogy nem felejtettek el Jászberényben. Kétezerben a városban megrendezett görkorcsolya Európa-bajnokságon két aranyat nyertem, akkor azt éreztem, egy emberként szorít értem egész Jászberény. Ez az érzés szerda délután is visszaköszönt.”

Legfrissebb hírek

Úszó Eb: döntős a 4x100-as gyorsváltó

Úszás
7 perce

Fabien Barthez lett a kapusedző a francia válogatottnál

Francia labdarúgás
35 perce

Mocsi Attila: Tökéletes állapotban várom a Süper Lig rajtját

Légiósok
40 perce

Teher nélkül menne Berlinbe Josepovits Kinga

Kosárlabda
1 órája

Luis Enrique: A célunk mostantól a BL megnyerése

Bajnokok Ligája
1 órája

Skribek Alen önbizalmat és külföldi szerződést köszönhet a ZTE FC-nek

Labdarúgó NB I
1 órája

Videó: Pintér Dániel megszerezte első gólját az Inter Miamiban, de kikapott az MLS kirakatcsapata

Légiósok
2 órája

Torna Eb: A korábbi sérülések dacára készen áll a csapat a rajtra

Torna
2 órája